A NOE, a CBA és a Príma bolthálózat közös akciója 350-400 családnak segít
Idén a „Fiatalok a kisgyermekes családokért” elnevezésű program során 7,5 tonna adományt gyűlt össze, amelyből 350-400 rászoruló család jut segítséghez az országban – közölte a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke kedden budapesti sajtótájékoztatón.

MTI/Kovács Anikó
Kardosné Gyurkó Katalin elmondta, idén 23 szervezetük 28 helyszínen mintegy 600 önkéntes fiatal bevonásával vett részt az adománygyűjtésben.
A gyűjtést immár hetedik alkalommal szervezték meg – közölte, majd hozzátette: az akció során árstopos termékeket nem gyűjtöttek, annak érdekében, hogy másoknak ne okozzanak hiányt.
Kardosné Gyurkó Katalin kiemelte, a kormány 2010 óta stratégiai partnerként áll a NOE mellett. Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a gyereknevelés nagyon nagy felelősséggel jár és kiszámíthatóságot igényel.
Kormányzati célkitűzés, hogy megpróbálják ezt a „kiszámíthatóságot elhozni a családok életébe”, és a vágyott gyermekek megszülethessenek – mondta.
Nagy-Vargha Zsófia kiemelte, a kezdeményezés tökéletes példa arra, hogy létezik támogató környezet, hiszen nagyon széleskörű összefogás valósult meg a program során.
Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója nagyon fontosnak nevezte a fiatalok nevelését, és – mint mondta – egy ilyen adománygyűjtő program alkalmas arra, hogy a fiatal nemzedék számára megmutassák mennyire fontos a rászoruló emberek támogatása.
A sajtótájékoztatót követően három családnak a helyszínen adtak át adományokat. A „Fiatalok a kisgyermekes családokért” meghirdetett kezdeményezés a NOE a CBA és a Príma bolthálózat közös akciója, amelynek során önkéntes fiatalok gyűjtenek adományokat a kisgyermekes családoknak.
Idén is a CBA és Príma üzletekben várták az adományozókat november két hétvégéjén országszerte.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Több mint 13 tonna adomány gyűlt össze a NOE és a CBA közös húsvéti akcióján
Több mint 13 tonna adomány gyűlt össze a Nagycsaládosok Országos…
Tovább olvasom >Privát és Privát Max üzletek CBA színekben
„Jelentős mérföldkő a CBA történetében: a Kerekes Kft. csatlakozásával tovább erősödik…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >