A Nike és az Adidas is terjeszkedik Kínában
Az Adidas és a Nike is erősít Kínában az idén, mindkét vállalat új piaci stratégiával igyekszik minél nagyobb szeletet kihasítani a 24 milliárd dolláros kínai piacból.
Az alig több mint egy százalékkal az Adidastól elhúzó, 12,1 százalékos piaci tortát magáénak tudó Nike 40-50 új üzletet, elsősorban kedvezményes árukat kínáló outletet kíván nyitni az idén. A vállalat közlése szerint 3,3 milliárd dollár értékű felhalmozott készlettel rendelkezik.
A cég éves bevétele Kínában tavaly 11 százalékkal esett vissza, a jövőben a vállalat a drágább termékek fejlesztésére fordítja majd a figyelmet.
A Nike legnagyobb versenytársa Kínában a 11,2 százalékos piaci részesedést magáénak tudó Adidas, elsősorban új termékeinek árusítására fókuszál majd, a tartományi fővárosok és kiemelt központok után a nagy- és közepes méretű városokra koncentrál az idén. A cég tavaly 800 új üzletet nyitott országszerte, jövedelmét pedig 15 százalékkal tudta növelni az év során. Az Adidas új stratégiával próbálkozik, s a Nike-ét is túlszárnyaló piaci részesedésre akar szert tenni.
Az idei év minden bizonnyal a két nagy versengését hozza majd, míg a kínai versenytársak továbbra is jelentős lemaradásban vannak. A piacon bronzérmes Li Ning sportruházati cég mindössze alig 6 százalékos részesedést tudhat magáénak, ám a vállalat szintén túlzott méretű felhalmozott készletekkel rendelkezik, ami hátráltatja az új stratégia kialakítását. Jelentős szerkezeti átalakítás is vár rá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
FAO: csökkentek a globális élelmiszerárak szeptemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szigor jön a trappista és a vadkovászos fronton – új rendelet védi a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az euróövezetben és az Európai Unióban is csökkentek a termelői árak augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >