A Nestlé Aquarel a Triatlon Világbajnokság hivatalos vízszállító partnere

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 09. 13. 00:00

Előételként másfél kilométer úszás, főételként több mint 40 kilométer biciklizés, desszertként pedig 10 kilométer futás volt a triatlonisták menüje a hétvégi világbajnokságon.

A fogások közül nem hiányozhat a megfelelő mennyiségű folyadék sem, hiszen az (edzettségtől függően) legalább két órás verseny alatt a résztvevőknek bőven lesz része izzasztó pillanatokban. A Nestlé Aquarel, a Triatlon Világbajnokság hivatalos vízszállító partnere 20 ezer liter forrásvízzel támogatja a rendezvényt.
A profi versenyzők mellett több mint 3 ezer amatőr sportoló is nevezett a budapesti triatlon világbajnokságra. Az extrém fizikai igénybevételnek kitett versenyzők folyadékvesztesége az 51,5 kilométernyi táv alatt 2-3 liter is lehet – míg egy ülő életmódot folytató felnőttnek átlagosan 1,5 liter naponta, azaz 8 pohárnyi folyadékra van szüksége – így biztosan jó helyre kerül a Kékkúti Ásványvíz Zrt. által biztosított mintegy 33 ezer palacknyi forrásvíz. Teljesítményük megőrzése érdekében a triatlonistáknak fokozottan kell figyelniük a megfelelő folyadékpótlásra, hiszen már 1-2 százalékos vízveszteség esetén is érezhetően csökken az erejük, a 6 százalékot meghaladó folyadékveszteség pedig komoly tünetekkel, rosszulléttel és a mozgáskoordináció látványos romlásával is jár.
A hivatalos vízszállító partner nem csak a versenyzőket segíti a kilométerek leküzdésében. A legkisebbeket a Nestlé Waters magyarországi leányvállalata, a Kékkúti Ásványvíz Zrt. támogatását élvező nemzetközi alapítványi oktatóprogramnak, a Project WET-nek köszönhetően játékos „vizes” feladatok várják. A rendezvény öt napja alatt a gyerekek a „Víztestek”, a „Csepp a tengerben” és a „Részekből az egész” foglalkozásokon vidám feladatok formájában ismerkedhetnek a víz a szervezet működésében betöltött szerepével és a felelős, tudatos vízfelhasználással. 




Kapcsolódó cikkeink