A német online kiskereskedők többsége elégedetlen az iparág helyzetével
A német e-kereskedők többsége elégedetlen az iparág jelenlegi teljesítményével – derül ki a Händlerbund legfrissebb éves jelentéséből.
Mindössze 6% nyilatkozott úgy, hogy „nagyon elégedett”, ami 2015 óta a legalacsonyabb arány, miközben a „nagyon elégedetlen” eladók aránya egy év alatt 15%-ról 21%-ra nőtt. Egy korábbi, az Uptain által végzett kutatás szerint 43% már korábban is elégedetlen volt a piac alakulásával – írja az Ecommerce News Europe.
Bár 2024-ben a kereskedők körében némileg nőtt az elégedettek aránya (48% a 2023-as 47%-hoz képest), a „nagyon elégedett” és „nagyon elégedetlen” válaszok közötti jelentős eltolódás azt mutatja, hogy az általános hangulat inkább negatív irányba mozdult. A kereskedők fele forgalomcsökkenésről számolt be, míg 19%-nál a bevételek stagnáltak, szemben az egy évvel korábbi 12%-kal. Csak a vállalkozások 31%-ának nőtt az eladása, ami azonban újfent csökkenést jelez a 2023-as 34%-hoz képest.
A 2024-es ünnepi szezon különösen frusztráló volt: bár az online költés összességében 1,1%-kal emelkedett, az eladók 59%-a csalódott volt a karácsonyi forgalom miatt. Többen úgy vélték, hogy az év végi eladások eddig nem látott mélypontra kerültek.
A 2025-ös év kilátásai is vegyesek: a válaszadók közel harmada nehéz évre számít az új jogszabályi követelmények, például az értékesítést szerintük megnehezítő termékekre és a szolgáltatásokra vonatkozó akadálymentességet erősítő európai és a német Termékbiztonsági Rendelet miatt. Ennek ellenére a kereskedők 46%-a optimistán tekint a jövőbe.
Kapcsolódó cikkeink
Upcycling élelmiszer-kategóriát vezet be kínálatába a Knuspr Németországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kampány az önazonosságért
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új AI-ügynökökkel segíti a globális kereskedőket az Alibaba International
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Dm babybonus várandósoknak és kisgyermekes családoknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >60 millió eurót fordított spanyolországi gyárának fejlesztésére a Danone
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A mobilbankolás a mindennapok része
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >