A német export az idén ismét csúcsot dönthet
A német gazdaság kivitele 2014 után az idén ismét rekordot dönthet a német kül- és nagykereskedelmi vállalatok szövetségének (BGA) előrejelzése szerint.
A német statisztikai hivatal (Destatis) hétfőn közölt jelentése alapján az export értéke tavaly 1133,6 milliárd euró volt, meghaladta a 2012-ben beállított rekordot és 3,7 százalékkal nőtt 2013-hoz képest.
Anton Börner, a BGA elnöke az adatokat kommentálva kiemelte, hogy 2014 „nem volt egyszerű év”, mert a világgazdaság kibontakozását egyebek között az ukrán válság, az Iszlám Állam terrorszervezet előretörése és az ebolajárvány is hátráltatta, de a német gazdaság ebben a környezetben is jól teljesített.
A BGA honlapján megjelent előrejelzés szerint az export az idén új csúcsra emelkedhet, 4 százalékos növekedéssel 1172 milliárd euróra. A kivitel bővülését elsősorban az euró dollárral szembeni gyengülése ösztönzi, ami tovább javítja a német termékek versenyképességét. Ugyanakkor a nemzetközi válságok továbbra is fékezik a növekedést, például az orosz piacon további visszaesés várható, miután tavaly nagyjából 6 milliárd eurós kiesés keletkezett az ukrán válság nyomán Oroszország ellen elrendelt szankciók és a rubelárfolyam zuhanása miatt.
A BGA szerint a külkereskedelmi mérleg többlete is tovább emelkedhet, ugyancsak a gyenge euró következtében.
A Destatis adatai szerint tavaly az export és a 916,5 milliárd euró értékű import mellett a külkereskedelmi mérleg többlete is történelmi csúcsra emelkedett, 217,0 milliárd euró volt, lényegesen több a 2013-as 195,0 milliárd eurónál. Az előző rekord 2007-ben volt, 195,3 milliárd euró.
A tavalyi többlet a hazai össztermék (GDP) 7,5 százalékának felel meg. Az Európai Bizottság szerint a GDP 6 százalékát tartósan meghaladó mérlegtöbblet veszélyezteti a gazdaság stabilitását. A bizottság tavaly is figyelmeztette Németországot, javaslata szerint a beruházások erősítésével élénkíteni kell a belföldi keresletet.
Németországot széles körben bírálják a külkereskedelmi mérleg tartós és jelentős többlete miatt, a bírálatok szerint a német gazdaság „exportfüggősége” és a belső kereslet gyengesége árt a világgazdaságnak és hátráltatja az euróövezeti válság leküzdését.
A müncheni ifo gazdaságkutató intézet számításai szerint a GDP-hez mérten a német külkereskedelmi mérleg többlete a legnagyobb a világon, és még a második és harmadik helyezett Kína és Szaúd-Arábia összesített többletét is meghaladja. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A magyar export új lendületben: a közepes vállalatok egyre tudatosabban kezelik az árfolyamkockázatot, és új piacok felé nyitnak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: októberben 713 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 3,1 százalékkal alacsonyabb, a behozatalé 1,1 százalékkal magasabb volt az előző év azonos időszakinál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A baromfihús exportja nőtt, a sertéshúsé csökkent
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Prémium ital, prémium irodalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kovász- és kombuchamegosztó kampányt indít a Felelős Gasztrohős Alapítvány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Stílus, nyelv, eszköz
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

