A Nébih ellenőrzi az E410 adalékanyagot tartalmazó kiemelten kockázatos termékeket
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) célzottan ellenőrzi az E410 adalékanyagot tartalmazó kiemelten kockázatos termékeket, és mielőbbi önellenőrzést kér az E410 adalékanyagot behozó, feldolgozó vállalkozóktól, nem megfelelőség esetén pedig azt, hogy kezdeményezzék a termékek visszahívását a hatóság tájékoztatása mellett – közölte a Nébih csütörtökön az MTI-vel.
A hatóság felidézi, az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszeren (RASFF) keresztül úgy értesült, hogy a megengedettnél magasabb etilén-oxid szennyeződést mutattak ki E410 adalékanyagban.
Az E410 adalékanyagot (szentjánoskenyérliszt) széles körben alkalmazzák élelmiszer-stabilizátorként, illetve sűrítőanyagként, például jégkrémekben, ízesített tejtermékekben, desszertekben. Az etilén-oxidot elsősorban a vegyipar alkalmazza intermedier anyagként, de egyes országokban gomba- és rovarölő szerként, illetve felületfertőtlenítésre is használják.
A vásárlók, vállalkozók a Nébih termékvisszahívás aloldalán tájékozódhatnak a visszahívott termékekről. Magyarországon eddig egy jégkrémet hívott vissza a forgalmazó a felhasznált adalékanyag esetleges etilén-oxid szennyezettsége miatt – tájékoztatott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Megjelent a ragadós száj-és körömfájás betegség Cipruson
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A hamis növényvédő szerek veszélyeire hívja fel a figyelmet a Nébih

Tovább olvasom >További cikkeink
Megkezdte idei munkáját a NAK Mentes Munkacsoport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mi kerül a tányérunkra? Strukturális átalakulás zajlik a teljes élelmiszer‑értékláncban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nagy István: a kormány mintegy 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >