A Nébih csak a „bio” jelölést kifogásolta a vizsgált barna- és nádcukroknál
A Magyarországon kapható nádcukrok valóban cukornádból készülnek, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) terméktesztjén vizsgált 25 ellenőrzött termékből 15-nél azonban jelölési hiányosságokat talált, kifogásolta ugyanis a „bio” megjelölést, ezért hatósági eljárást indított a hivatal.
A Nébih kedden az MTI-vel közölte, hogy a Magyarországon egyre népszerűbb barnacukrokat és barna nádcukrokat vizsgálta legújabb terméktesztjén, a 22 barna nádcukor és 3 barnacukor közül 20 termék főként külföldről behozott kristályos cukor, 5 pedig kockacukor volt.
A hatóság kockázatbecslés alapján ellenőrizte a termékek ólom, kadmium, higany, arzén és réz, azaz nehézfém szennyezőanyag tartalmát. A kilenc vizsgált nádcukorból négynél a kimutathatósági határ alatti, míg öt terméknél elenyésző mértékű értéket mértek a Nébih laboratóriumában.
A növényvédőszer-maradékok vizsgálatát 307 különböző hatóanyagra végezték el a szakemberek, de egyetlen készítménynél sem találtak kifogásolható értéket. Az izotópos mérésekből kiderült, hogy valamennyi nádcukorként megjelölt termék valóban cukornádból készült. Az is egyértelműen megállapítható volt, hogy a barnacukrok és barna nádcukrok nem tartalmaznak számottevően több ásványi anyagot, mint a közismert fehér kristálycukrok. A szacharóz, azaz cukortartalmuk pedig gyakorlatilag megegyezik.
A hatóság szakemberei azokat a termékeket kifogásolták, amelyek bár nem bio élelmiszerek, de a termék jelölésén a cégnévben mégis a „bio” felirat szerepel, és azt olyan módon jelenítették meg, hogy a vásárló számára a termék ökológiai eredetét hangsúlyozza, holott az valójában nem biogazdálkodásból származik. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Új kólát vezet be a Coca-Cola
A Coca-Cola bejelentette: idén ősszel új termékkel bővül az amerikai…
Tovább olvasom >Növényvédő szerek alkalmazhatósága a különböző kukorica kultúrákban
A növényvédő szerek kiválasztásakor kiemelt jelentőséggel bír, hogy az adott…
Tovább olvasom >Fokozott ellenőrzések a hazai állatállomány védelmében
Kiemelten fontos a védekezés a fertőző állatbetegségek ellen, hiszen így…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágul a csirke, drágul a tojás – ez vár most a magyar vásárlókra
Jelentős áremelkedés zajlott le a hazai baromfipiacon az elmúlt hónapokban…
Tovább olvasom >Kiszámíthatatlan szezont hozott 2025 a csonthéjas gyümölcsök piacán
Ellentétes tendenciák jellemzik a 2025-ös csonthéjas gyümölcsszezont világszerte: miközben egyes…
Tovább olvasom >Hódít a #MatchaTok: a japán zöldtea por lett a közösségi média új kedvence
A TikTokon elindult #MatchaTok trend szélsebesen meghódította a világot: a…
Tovább olvasom >