A Nébih 16 millió forint bírságot szabott ki a húsvéti ellenőrzéseken
Mintegy 16 millió forint bírságot szabott ki 148 esetben a több mint 3800 vizsgálat során a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a húsvéti országos ellenőrzés-sorozatban – közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
A hivatal kiemeli, hogy idén az összes ellenőrzés mindössze 2,8 százalékánál tapasztaltak higiéniai hiányosságot, míg tavaly az esetek 5,4 százalékában fordult ez elő.
A tájékoztatás szerint a megvizsgált mintegy 25 000 tétel 1,8 százalékát, 455 tételt kellett kivonni a forgalomból a jelölési, nyomonkövethetőségi szabályok megsértése, illetve a fogyaszthatósági és minőség megőrzési idő lejárta miatt.
A Nébih 16 423 analitikai vizsgálatot is végzett növényvédőszer-maradék regionális laboratóriumaiban, amely kimutatta, hogy a minták nem tartalmaztak szermaradékokat a megengedett határérték felett.
A bárány és nyúl szállítások ellenőrzésekor országosan 486 szállítmányt, 131 252 állatot vizsgáltak meg a hatósági állatorvosok, amelynek során – egy eset kivételével, amikor a szállítóval szemben nem megfelelő férőhely miatt indult eljárás – nem találtak hiányosságot – írja a Nébih.
A szakemberek a húsvétot megelőzően majd egy hónapon át vizsgálták az ünnephez kapcsolódó termékeket, a húskészítményeket – főként a sonkát -, a tojást, az édesipari termékeket, a borokat és szeszes italokat, valamint a szezonális zöldség-gyümölcsöket az élelmiszer előállító és forgalmazó helyeken. Az ellenőrök kiemelt figyelmet fordítottak a termékek jelölésére, a növényvédőszer-maradék felderítésére, az iskolagyümölcs programban résztvevő termelők és vállalkozások ellenőrzésére, a magyar eredetűként jelölt áruk származásának vizsgálatára – olvasható a tájékoztatásban. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nébih: több mint 300 kockázatos termék miatt kellett Magyarországon intézkedni tavaly
Több mint 300 kockázatos termék miatt kellett Magyarországon intézkedni tavaly…
Tovább olvasom >A Nébih ajándéka a házasság hetére: Esküvő maradék nélkül
Különleges útmutatóval készült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül…
Tovább olvasom >Mindent az EUDR-ről – tematikus oldal indult a Nébih weboldalán az erdőirtásmentes termékek felügyeletéről
Az erdőirtásmentes termékek forgalmazására (EUDR) vonatkozó uniós szabályok 2025. év…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >