A NAV értesíti a vállalkozásokat az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallásról
Mintegy 70 ezer vállalkozástól várja az adóhivatal az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallást, melynek a június 2-ai határidejére felhívja az érintettek figyelmét. A cél az, hogy az adózók elkerüljék a súlyosabb szankciókat – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel pénteken.
Közölték: az élelmiszerlánc-felügyelet alá tartozó tevékenységet végző adózóknak 2012 óta élelmiszerlánc-felügyeleti díjat kell fizetniük. Azok az adózók, akik ilyen tevékenységet végeznek, és van érvényes FELIR-számuk, idén június 2-ig be kell nyújtaniuk az ELMDIJ-bevallást.
Ez az első év, amikor a bevallást is a NAV-hoz kell benyújtani. A NAV nemcsak figyelemfelhívó levéllel segít az érintetteknek, hanem azzal is, hogy a lehető legegyszerűbb bevalláskészítési módot biztosítja.
Az ELMDIJ-bevallást ugyanis elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet megtenni. Akinek mégis segítségre van szüksége, annak érdemes felkeresnie a NAV honlapját, ahol elérhető a bevallás benyújtását támogató technikai segédlet. A hivatal szakemberei telefonon a NAV Infóvonalán, a 1819-en (külföldről +36 (1) 461-1819), illetve személyesen az ügyfélszolgálatokon is segítenek.
Emlékeztetnek: június 2-ig nemcsak az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat kell bevallani, hanem a társasági adót, a kisvállalati adót, valamint a helyi iparűzési adót is. Érdemes határidőben teljesíteni a bevallási kötelezettséget, mert akár egymillió forintos mulasztási bírsággal is számolhat az a cég, amelyik késve nyújtja be a bevallását.
Kapcsolódó cikkeink
NAV: közeledik az élelmiszerlánc-felügyeleti díj fizetési határideje
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAV: több mint 50 százalékkal több kiscsomagot vámkezeltek a pénzügyőrök tavaly
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Adventi ellenőrzések: tízből egy vállalkozás hibázott
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MLBKT: a BMI szezonálisan kiigazított januári értéke: 49,3
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >ESG kötelezettség: a kommunikáción is megcsúszhat a rendszer
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem kampány, hanem rendszeres segítség: több tízezer felajánlás a menhelyi kutyáknak és cicáknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

