A nagyobb kiszereléseket keresik a vásárlók
A vény nélkül kapható (OTC) gyógyszerek, a gyógyhatású készítmények, valamint az étrendkiegészítők töretlen népszerűségnek örvendenek a fogyasztók körében. A vásárlók ebben a termékkategóriában jellemzően a megszokott márka gazdaságosabb kiszerelését keresik, illetve figyelik az akciókat.
A dm-nél úgy látják, az OTC-gyógyszerek esetében egyértelműen egészségügyi panaszok következtében történik a vásárlások nagy része, például megfázás esetén lázcsillapító és torokfertőtlenítő szerek beszerzése.
Az étrendkiegészítők kapcsán is sok vásárlás generálódik felmerülő egészségügyi panaszok által, viszont erős tendencia mutatkozik a megelőzés irányába.
– Egyértelműen megfigyelhető a vásárlások eltolódása a nagyobb kiszerelések irányában, továbbá ez a tendencia jellemző a dózisok emelkedésére is. Míg régen az 50, illetve 100 mg-os C-vitaminok uralták a piacot, ma már sokkal inkább az 1000 vagy akár 1500 mg-os készítményeket keresik a vásárlók – mondja Kanyó Roland, a dm marketing- és PR- menedzsere.
Az OTC-gyógyszerekkel kapcsolatban a vásárlók nyomtatott és elektronikus formában tudnak információt szerezni, mivel ezekkel kapcsolatban a dm dolgozói a törvényi előírásokat figyelembe véve nem adhatnak tanácsot. A gyógyhatású készítmények és étrendkiegészítők terén már tágabb a lehetőségeik tárháza.
– A polcjelölő csíkokon kívül rengeteg gyártói szóróanyag segíti az egyes termékek megismerését, továbbá egy újdonsült belső tréninggel készítjük fel kollégáinkat a magabiztosabb tanácsadás és eligazodás érdekében – avat be Kanyó Roland.
A GSK Consumer Healthcare tapasztalatai szerint a felnőtt szisztémás fájdalomcsillapítók piacán – amely a legnagyobb OTC-piac Magyarországon – a növekedés elsősorban az új termékbevezetéseknek köszönhető, és ebből a GSK is profitál, ugyanis a tavaly bevezetett Cataflam Dolo még mindig szárnyal.
– A második legnagyobb OTC-piac (megfázás és influenza elleni szerek) gyenge évkezdésen van túl a szokásosnál jóval kisebb influenzaszezon miatt, a NeoCitran azonban ezen a gyengélkedő piacon is erősödött, és továbbra őrzi megkérdőjelezhetetlen első helyét.
A harmadik legnagyobb piac (orrcseppek, orrspray-k) masszív növekedésben van, ezt a növekedési ütemet egy leheletnyivel túl is szárnyalja a GSK az Otrivin márkával – tudjuk meg Hidvégi Árontól, a GSK Consumer Healthcare shopper marketing vezetőjétől.
Az OTC-termékek jó részénél az edukációs üzenetek, komplexitásukból adódóan, nehezen átadhatóak a „standard” kommunikációs csatornákon.
– Éppen ezért dolgozunk olyan projekteken, amelyek időt és lehetőséget biztosítanak arra, hogy a betegek személyre szabott információkat kapjanak, ilyen például a nagysikerű „A mozgás könnyedsége” program a Voltaren szárnyai alatt – egészíti ki Hidvégi Áron.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >OKSZ: Átlátszó szőnyeg alá söpri az inflációt az árrésstop
A lakosság háromnegyede szerint emelkednek az élelmiszerárak Magyarországon, és ebben…
Tovább olvasom >Dübörög a dinnyeszezon, elindult a kampány
Idén is elindult a nyár egyik legkedveltebb gyümölcsének, a hazai…
Tovább olvasom >