A Nagy Testvér figyel miközben eszel

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 09. 23. 00:00

A 4,5 millió dolláros Jövő Éttermét a Wageningeni Egyetem és Kutatóközpont kutatói vezetik, együttműködve a Sodexo nemzetközi étkeztető céggel és a Noldus szoftverfejlesztő vállalattal.

A fogyasztói
viselkedés kutatása nem újdonság, ám
a wageningeni projekt kémfelszerelésével,
adatbázisával és a résztvevők számával
a rakétatudomány magasságába emeli az
étkezéskutatást. Az eredményeknek
hatalmas kereskedelmi jelentősége lehet, hiszen az Egyesült
Államokban az ételek felét, Japánban 68
százalékát fogyasztják házon kívül
az emberek. A vállalatokon túl pedig minden
közétkeztetési intézmény számára
is fontosak ezek az adatok.

Az éttermet egyébként
több sziget alkotja, amelyek mindegyikén más-más
ételfajta kap helyet. Ez az elrendezés a klasszikus
sorbanállóshoz képest jóval nagyobb
költésre ösztönzi a vevőket, mert nagyobbnak
tűnik a választék. A fizetés is önkiszolgáló
módon zajlik, a kiválasztott ételeknek megfelelő
jeleket érinti meg a vevő egy képernyőn, majd
kártyával fizet, ezáltal minden információ
kötődik az adott fogyasztóhoz. A pénztárnál
a padlóban érzékelőt helyeztek el, amely az
éppen fizető vásárló súlyát
is rögzíti. Mintegy 480 ember regisztrálta magát
a programba, egyúttal írásos beleegyezését
adva az adatgyűjtéshez. Naponta átlagosan 200 ebédelni
vágyót szolgál ki az étterem, ám
az alkalmi betérők szokásait nem követik
nyomon.

A regisztráltakat viszont a plafonról is
kamerák pásztázzák, rögzítik
arcvonásaikat, tányéruk tartalmát. Nem
csupán azt jegyzik fel, mit választott valaki, hanem
azt is, mi fölött bizonytalankodott, majd hagyott ott, mi
mást nézegetett. Egy arcfelismerő program még a
megelégedettség szintjét is értékeli.
Az ellenőrző helyiségben ülnek a technikusok, akik
egyedi képernyőkön követik az eseményeket,
valamint egy nagy, négyzetekre osztott monitoron. Az
önkéntesek csatlakozásában fontos tényező
volt az étterem olcsósága, a teljes ebéd
4,50 euróból kijön. Az étkezde az év
eleje óta működik, a kutatóknak mostanra sikerült
a rendszeres látogatók alapvető viselkedését
felmérniük.

Az igazi kísérletek most
kezdődnek, ám néhány érdekes megfigyelés
már eddig is született. Négy különböző
színű csészébe töltöttek például
ugyanolyan kávét, majd megkérdezték,
melyiket találta a vevő erősebbnek. A férfiak
általában a barna csészében lévőt
jelölték meg, míg a nőket nehezebb volt a
színekkel átverni. Miután hónapokig
ugyanabból az automatából lehetett vásárolni
a tejet, egyik nap kiírták rá, hogy "organikus".
Ezután többen furcsa ízt éreztek a tejben.
Amikor frissen vágott virágokat tettek az asztalokra, a
vendégek hozzáállása pozitívan
változott.

A kutatók megkérdeztek 600
embert arról, hogy gyümölcsöt vagy édességet
választanának-e, ha erre lehetőségük
lenne. Egy héttel később, amikor valóban eléjük
tették a felsorolt desszerteket, a gyümölcsöt
"prédikálók" 27 százaléka
az édességek közül választott. A
kezdeti eredményeket a Journal of Nutrition Education and
Behavior című szaklap legutóbbi számában
összegezték a kutatók.

Kapcsolódó cikkeink