A nagy dobás – A Wall Street tartja a tétet

Hogyan juthat egy szegény mexikói szamócagyűjtő egymillió dolláros hitelhez? Michael Lewis legújabb sikerlistás könyve erre is választ ad. A nagy dobásban (The Big Short) a világot megrengető pénzügyi válság és a Wall Street rejtelmeibe kapunk betekintést, megismerhetjük a válságot kirobbantó kétes pénzügyi konstrukciókat, és azt is, hogy hogyan kaszáltak milliárdokat azok, akik időben észrevették, hogy „a király meztelen”. Egy válságban sokan rosszul járnak – kevesen azonban nagyon jól. Ők azok, akik időben a piac ellen fogadtak és nagyot kaszáltak. Róluk szól a könyv, amelyből Michael Lewis korábbi műveihez hasonlóan várhatóan hamarosan filmet is forgatnak.

Az olvasmány nem csak bankárok, tőzsdeguruk vagy pénzügyi szakemberek számára, lehet élvezetes, hanem mindenkinek, akit érdekel a mai világunk és az, hogy milyen okok miatt került a gazdaság ebbe a helyzetbe. Michael Lewis nem tankönyvet írt, hanem ironikus humorú portrékon keresztül vezeti be az olvasót a Wall Street világába. Egy maroknyi teljesen valószerűtlen figurából gyúrt össze egy lenyűgözően szokatlan történetet. Napjaink gazdasági válságának történetét olyan szereplők, konkrét emberek szemszögéből ismerhetjük meg, akik megértették, de legalábbis sejtették, hogy mi folyik a háttérben, s igyekeztek profitálni is belőle – közben pedig értetlenül figyelték, ahogy mások (köztük neves hitelminősítők is) elsiklanak a közelgő veszély jelei felett.

Az amerikai pénzügyi válság mindannyiunk életére kihat, még akkor is, ha nem került bajba a munkaadónk, nem volt részvénybefektetésünk, nem vettünk fel devizahitelt és nem volt nyugdíjpénztári megtakarításunk. Ha viszont az előzőekből akár csak egyhez is van (volt) közünk, akkor a saját pénztárcánkon is érezhetjük, hogy elég nagy a baj.

Régi gondolat, hogy a piacokat a kapzsiság és a félelem irányítja, és kapzsiságból nem volt hiány az ezredforduló utáni Amerikában (sem). A pénzbőség idején a bankok fűnek-fának adtak hitelt – a könyvben példaként szerepel egy szegény mexikói szamócagyűjtő, aki csaknem 1 millió dollárnyi hitelt kapott, vagy egy jamaikai dada, aki már a hatodik lakását vette meg a bank pénznén. Minimális önrész, maximális hitel, aztán lesz ami lesz – gondolták ők is. Ezzel nincs is baj, amíg folyamatosan emelkednek az ingatlanárak, ha viszont egyszer megtorpan a piac, akkor nagyon mélyre lehet zuhanni.

A modern „itt a piros, hol a piros”

A hitelnyújtók nem igazán kockáztattak, a hitelekből kötvényeket alkottak (ez az értékpapírosítás), majd az így keletkező kötvényeket így-úgy csoportosítva újabb, CDO-knak nevezett konstrukciók születtek. Ha valakinek ez a folyamat nem teljesen világos, akkor ne érezze rosszul magát, a piacon forgó befektetési eszközöknek már kevés köze volt a valós kockázatokhoz, gyakran azok sem tudták, hogy valójában miből állnak, akik kereskedtek velük. Ezek hasonlítottak az „itt a piros, hol a piros” játékra. Az elején még mindenki tudja, hogy van egy piros lap és van két nem piros (vagy a „játék” konzervdobozos változatát ismerőknek: az egyik doboz alatt még tényleg ott a papírgalacsin). Aztán addig kevergetik a lapokat (dobozokat), gyakran átverve a játékosokat, hogy a végén már senki nem tudja, hogy mi hol van. A pénzvilágban ez azt jelentette, hogy a szereplők már nem tudták, valójában milyen vagyon is áll egy befektetetés mögött és mekkora annak a tényleges kockázata.

Fogadni a Wall Street ellen

Néhány kivételes ember azonban látta a jövőt: a pénzügyi rendszer össze fog omlani és egy évtizedek óta nem látott válság közeleg. Ekkor már nem arról volt szó, hogy akkor lesz válság, ha az ingatlanárak leesnek, hanem a túlzott hitelezés miatt már akkor is nagy lesz a baj, ha a korábbihoz képest már csak egy kicsit emelkednek tovább. Páran felismerték az ingatlanárak mögötti kockázatot és a kétes jelzáloghitelekből kreált újfajta értékpapírok piacra zúdításának veszélyeit.

A piac össze is omlott, addig stabilnak hitt bankok sora ment tönkre, milliók veszítették el a munkájukat. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed korábban soha nem látott bankmentő csomagja kellett ahhoz, hogy csak ekkora legyen a válság, ami így is a legnagyobb a hajdani ’29–’33-as gazdasági világválság óta.