A műtárgy középtávú befektetés
Mitől értékes egy festmény? Virág Judit művészettörténész, galériatulajdonos most elmondja a FutureTalks podcastsorozatunk legújabb adásában.
„Mind külföldön, mind pedig Magyarországon nagyon jó éveket tudhat maga mögött a műtárgy-kereskedelem. A világjárványt követően mindenhol átálltak az online árverezésre, és ez megnövelte a résztvevők számát és nagy lehetőséget adott azoknak is, akik nem szoktak ilyen helyekre járni.” – mondja Virág Judit művészettörténész, galériavezető. A műtárgy-kereskedelemben nagyon nehéz kategorizálni a vevőt, az 1900-as években szellemi foglalkozásúak vásároltak, maszekok, kiskereskedők. Ebből a rétegből alakult ki mára az eladók csoportja. Ma pedig az vásárol, akinek erre pénze van, hiszen ez egy költséges hobbi. Virág Judit ugyanakkor úgy látja, hogy a műtárgy egyben befektetés is, sőt a jóért nem lehet elég pénzt adni, hiszen lehet hogy egy-két évtized múlva már a többszörösét éri majd az adott tárgy.
A legtöbben arra kíváncsiak, hogy miként lehet felismerni egy igazán értékes tárgyat, amibe érdemes fektetni. Virág Judit erre így válaszolt: „A művészet egész történetében vannak alapkövek, amiket érdemes ismerni, ilyen az egy képnél például, hogy a festőnek legyen szakmai tudása, tudjon festeni és legyen a műben valamilyen gondolat. A képei kapcsán a művészettörténészek jussanak konszenzusra, és az alkotása simuljon bele a nemzetközi tendenciákba. Ezek az alapok.” Természetesen sokszor dönt az ízlés és a divat is. A műtárgyak megítélését segítheti az is, ha a vevő sokszor jár árverésekre és megismeri a hazai és nemzetközi kínálatot.
Ha kíváncsi arra, hogy Virág Judit miért mondja azt, hogy elfogytak a nagy hazai festők és szívesen megismerné, hogy miként értékelnek fel egy képet, akkor ne hagyja ki a FutureTalks podcast legújabb adását és iratkozzon fel csatornánkra, mert nyáron izgalmas archív válogatásokkal készülünk korábbi podcastjainkból. FELIRATKOZÁS
Kapcsolódó cikkeink
Madar Norbert – a magyar piaci szereplők a Temu árnyékában csak vegetálnak
„Nem szeretem használni az e-kereskedelem kifejezést, sokkal inkább lefedi a…
Tovább olvasom >Rubint Réka: Engem csak a pihenés fáraszt
Magyarország egyik legismertebb arca, aerobic edző, életmód tanácsadó, háromgyermekes anyuka.…
Tovább olvasom >A jövőnek kell dolgozni úgy, hogy ne vegyük el a fókuszt a jelenről
Kreatív szakemberből lett parfümőr, de Hídvégi Tom szerint mindkét szakma…
Tovább olvasom >További cikkeink
Európai terjeszkedésre készül a 7-Eleven
Stratégiai terjeszkedésre készül Európában a világ legnagyobb kényelmi üzletlánca, a…
Tovább olvasom >Madar Norbert – a magyar piaci szereplők a Temu árnyékában csak vegetálnak
„Nem szeretem használni az e-kereskedelem kifejezést, sokkal inkább lefedi a…
Tovább olvasom >