A múlt évben 1.800 milliárd forint volt a mezőgazdasági kibocsátás
Tavaly a kedvezőtlen időjárás ellenére is 10 százalékkal nőtt az előző évihez képest a mezőgazdaság kibocsátása, és elérte az 1.800 milliárd forintot. Erről Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter beszélt kedden az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának ülésén.
A honatyák ugyanis ekkor hallgatták meg a vidékfejlesztési tárca vezetőjét az ágazat múlt évi teljesítményéről. A miniszteri beszámolóban elhangzott: a kibocsátás-növekedés elsősorban az ágazat termékeinek árszint-növekedésének tudható be. Több területen ugyanis 5-10 százalékkal volt alacsonyabb a termés az előző évhez képest.
Fazekas Sándor jelezte: 2010-ben 2,1 milliárd euró volt az ágazati exporttöbblet. Így az agrárgazdaság 38 százalékkal járult hozzá tavaly a nemzetgazdaság külkereskedelmi többletének javításához. A múlt évben javult a mezőgazdaság jövedelmezősége is, és elérte a 2009-es visszaesést követően a 2008-as szintet.
Tavaly az ágazatban a gazdáknak 533,5 milliárd forint támogatást fizettek ki, szemben a tervezett 469 milliárd forinttal. A bizottsági ülésen a képviselők tárgyaltak a jövő évi büdzsé tervezetéről is, azt a kormánypárti honatyák szavazataival általános vitára alkalmasnak találták. A mezőgazdaság 2012-ben várhatóan 628 milliárd forintból gazdálkodhat majd. Ez több, mint az idén.
(munkatársunktól)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >