A műanyagzacskók betiltását tervezik Németországban
A kiskereskedelemben használatos műanyagzacskók forgalmazásának teljes tiltásra készülnek Németországban, az ügy a törvényhozás mindkét kamarájában napirendre kerülhet – írta a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap.
A tartományi kormányokat összefogó Bundesratban Bajorország vezetése az egyszer használatos nejlonzacskók forgalmazásának tiltását kezdeményezi, az indítványról szeptember 20-án tárgyalnak.
A szövetségi kormány is dolgozik egy törvénytervezeten, amely a műanyag áruházi szatyrok használatának teljes körű tiltásáról szól. A kereskedelmi ágazattal kötött önkéntes alapú megállapodások igen sikeresek, hatásukra 2016 óta jelentősen visszaszorult a műanyagzacskók használata – mondta a Bild am Sonntagnak Svenja Schulze környezetvédelmi miniszter, kiemelve, hogy ezt a folyamatot egy kötelező érvényű, törvényben előírt tiltással teljesítik ki. A jogaszabálytervezetet a szövetségi parlament (Bundestag) tárgyalja majd.
A tárca becslése szerint a hártyavékony műanyagból gyártott egyszer használatos zacskókból évente nagyjából hárommilliárd darab fogy Németországban. A vastagabb nejlonszatyrok is hozzátartoznak még a német fogyasztók életéhez, az országos kereskedelmi szövetség (HDE) kimutatása szerint 2018-ban mintegy kétmilliárd darab kelt el, vagyis fejenként 20. Ez jelentős előrelépés, három évvel korábban még 68 darab műanyagszatyor jutott egy főre. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nemzetközi láncokra számít Szerbia az árak letörése érdekében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fruit Logistica 2026: tudásmegosztás és jövőformálás hat színpadon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >8,5%-kal nőtt a Rossmann forgalma tavaly
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Zsugorfláció: decemberben és januárban több termék is kisebb lett – pékáru, édesség, borotvabetét, mosogatószer is érintett
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ugrásszerűen javult a magyar kkv-k hangulata
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átalakíthatja a mezőgazdasági munkaerőpiacot a növényi étrendre való átállás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
