A mozgás ünnepe: 107 országból 30 ezer résztvevő érkezik a 39. SPAR Budapest Maraton
Már csak egy hét van hátra a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztiválig. Az ország legnagyobb, egyben legrégebbi futóeseménye idén kerek évfordulót ünnepel, hiszen éppen 40 éve, 1984-ben rendezték az első tömegmaratont Budapesten. 2024. október 12-én és 13-án 107 országból, mintegy 30 ezer résztvevő áll rajthoz a főváros legszebb részeit érintő távok valamelyikén. A futók mellett azokat is várják a szervezők, akik a hosszabb-rövidebb városi túrák teljesítésére vállalkoznak.
A mozgás ünnepe – okkal nevezhetjük így a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztivált, hiszen nemcsak a maratonisták győzhetik le a 42 kilométeres távot és önmagukat, hanem várnak a szervezők mindenkit, aki akár csak egy rövid futó-, vagy gyaloglótáv teljesítésével jelezni szeretné, hogy fontos számára a sport és a mozgás, és jelenlétével is megüzenné az egész országnak, hogy a rendszeres testmozgás jobbá és mosolygósabbá teszi az életet.
A futók összesen 18 táv közül választhatnak a kétnapos eseményen, a legrövidebb, 1000 méteres NESTLÉ Családi Futástól egészen a klasszikus 42 kilométeres maratonig. Ahogy az az utóbbi években már megszokott, sétálni, túrázni is lehet a SPAR Városi Túrák valamelyikén, vagy a 2,3 kilométeres Gondosóra Gyalogláson, amelyhez idén a Mellrákinfo Egyesület is csatlakozott.
A nevezési adatok alapján már most kijelenthető, hogy rekordot dönt a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztivál: soha annyi külföldi nem érkezett még hazánkba szabadidős sporteseményre, mint ezúttal. 107 országból mintegy 6000 külföldi jelentkezett már, ezzel jócskán megdől a külföldi indulók korábbi, koronavírus-járvány előtti 5400 fős rekordja, a kísérőkkel együtt nagyjából 10-12 ezer futóturista utazik a rendezvény miatt Magyarországra.
A 42 kilométeres táv mezőnyében például minden második induló külföldi állampolgár lesz, többségük brit, olasz, francia, valamint a szomszédos országok, illetve a visegrádi régió lakója.
– A SPAR Budapest Maraton Fesztivál immár négy évtizedes múltra tekint vissza, évről évre lenyűgöző sportélményt kínál a résztvevőknek és a nézőknek egyaránt. Az idei év különösen fontos mérföldkő, hiszen a 40 éves jubileum az állhatatosságot, a kitartást és a közösség erejét szimbolizálja. Mára kétségkívül Budapest a sport egyik európai fővárosa lett: a lélegzetállító városkép kivételes díszletet, míg a város sport iránti szeretete tökéletes közeget nyújt ehhez a felejthetetlen eseményhez. Büszkék vagyunk rá, hogy a világ legrangosabb sporteseményeit követően, újra otthont adhatunk egy ilyen nemzetközi megmérettetésnek, amely nemcsak a mozgás örömét, hanem a közösség összetartó erejét is ünnepli idén már a 39. alkalommal
– mondta Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter, a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztivál védnöke.
A Mozgás ünnepe azonban nemcsak a külföldieket, hanem egész Magyarországot megmozgatja. 1000 településről neveztek eddig és – a félmaraton kivételével, amely már elérte a létszámlimitet – várják a további indulók jelentkezését is a következő néhány napban. A szervezők összesen mintegy 30 ezer indulóra számítanak, ezzel a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztivál a koronavírus-járvány óta a legnépesebb és legjelentősebb hazai szabadidősport rendezvény lesz, melyre büszke lehet egész Budapest.
– A rendszeres sportolás esély a jó, hosszú és egészséges életre, Budapest pedig olyan sokszínű város, amely nyitott a közösségi sportok befogadására, nyitott az egészséges életet elősegítő rendezvények megrendezésére. 40 éve rendezték az első Budapest Maratont. Akkor 18 országból 700-an vállalkoztak arra, hogy elinduljanak a magyar főváros történetének első olyan futóversenyén, amelyen amatőrök is rajthoz állhattak. A verseny azóta igazi közösségépítő eseménnyé vált, amelyen mindenki talál a felkészültségének megfelelő kihívást. Tiszteletem minden résztvevőnek, aki teljesíti a saját maga által kitűzött célt. Ünnepeljük a közösségi életet, ünnepeljük a sportot és ünnepeljük Budapestet!
– mondta Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztivál fővédnöke.
A világ egyik legszebb maratonja a budapesti, ennek is köszönhető a külföldi résztvevők kiemelkedően magas száma. A versenyközpont a lágymányosi Pázmány Péter sétányon lesz, a legrövidebb távok útvonalát a rajt és célterület körül jelölik ki, a hosszabb távok indulói viszont megcsodálhatják a város legszebb részeit.
A maratonisták bejárják a rakpartokat a Duna mindkét partján, elfutnak a Parlament előtt, a Budai Vár alatt, a Lánchídon és a Szabadság hídon át, bemennek a Margitszigetre, érintik az Andrássy út egy szakaszát, közvetlen közelről láthatják a Szent István Bazilikát és a Magyar Tudományos Akadémia épületét.
A 30 ezres fesztiválon lelkes amatőrök, már többszáz versenyt sikerrel teljesített rekorder maratonisták, diplomaták, színészek, médiaszemélyiségek, esélyegyenlőségi nagykövetek, idősek, gyerekek, családok és több szakma kiválóságai is rajthoz állnak, hogy mindannyian a futás, illetve a mozgás örömét hirdessék.
A futás a legkedveltebb tömegsport hazánkban, hatalmas rajongótáborral. A SPAR Budapest Maraton® Fesztivál pedig ennek a mozgásformának a legnagyobb ünnepe. Büszkék vagyunk rá, hogy a SPAR nevét viseli a sportesemény immár 16 éve és nagy örömmel támogatjuk, hiszen közös a célunk: minél több ember szeresse meg a mozgást, és figyeljen oda az egészségére a helyes életmód és a minőségi táplálkozáson keresztül. Az idei futófesztiválon a rajt-cél szakaszon felállított standunk aktivitásainak célja, hogy játékos formában bevonjuk, és mozgásra ösztönözzük a különböző generációkat. Ennek jegyében, a Z-generációhoz tartozó fiatal kollégáink ötletei alapján különleges reflexjátékkal és akadálypályával várjuk a játékos kedvű látogatókat. A szerencsés játékosok pedig saját márkás, egészségtudatos termékeinkkel lehetnek gazdagabbak. Munkatársainkat – akik idén is ingyenesen nevezhetnek a futóversenyre – egy jó üggyel is próbáljuk motiválni: minden rajthoz álló kollégánk után 2000 forinttal segítjük az Utcáról Lakásba! Egyesület munkáját
– ismertette Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.
A szervező Budapest Sportiroda ezúttal is arra kéri a budapestieket, hogy minél nagyobb számban menjenek ki szurkolni az útvonal mellé, biztassák tapssal, vagy akár csak egy jó szóval a nemzetközi futókaraván tagjait. A futókat frissítőállomások és zenei pontok is segítik majd.
Különleges helyet foglal el a szívünkben a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. 40 éve, 1984-ben volt az első Budapest Maraton, ezt méltó módon szeretnénk megünnepelni az idei rendezvényen. A világ és benne a magyar főváros is rengeteget változott az elmúlt 40 évben, a célba érkezés öröme és élménye azonban örök. Azt kívánom minden résztvevőnek – sétáljon a legrövidebb távon, vagy fusson a profik tempójában a maratonon –, hogy sikerrel teljesítse a maga elé kitűzött célt, érezze jól magát, élvezze ki a fesztivál minden pillanatát, és a jövőben is mozogjon, sportoljon rendszeresen, mert jobb és mosolygósabb lesz tőle az élete
– mondta Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda ügyvezetője.
Kapcsolódó cikkeink
Több mint 223 tonna élelmiszerrel segít nehéz sorsú embereknek az idei Adni Öröm! karácsonyi adománygyűjtő akció
Több mint 26 ezer csomag jut nehéz sorsú emberekhez karácsony…
Tovább olvasom >Nagynevű borszakértő a SPAR-nál
A SPAR Magyarország termékpalettáján kiemelt helyet kapnak a hazai pincészetek,…
Tovább olvasom >Csúcsmodern péküzemet létesített a SPAR Felső-Ausztriában
Új, korszerű péküzemet nyitott a SPAR Austria az INTERSPAR hipermarketek…
Tovább olvasom >További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Átadásra kerültek a CO-OP Star idei Ezüstfenyő és Ezüstcsillag díjai
Ahogy minden évben karácsony előtt, úgy idén is, december közepén…
Tovább olvasom >Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >