Kiemelt jelentőségű beruházás lehet a mohácsi vágóhíd létesítése
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé kívánja nyilvánítani a kormány azt a beruházást, amelynek keretében új vágóhidat építene Mohácsra Csányi Sándor OTP elnök-vezérigazgató és Nagy György milliárdos befektető.
Az intézkedéssel a közigazgatási engedélyezési ügyeket az eljáró hatóságok soron kívül kezelnék. A mintegy 15 milliárdos beruházás három ütemben valósulna meg és több mint 400 új munkahelyet teremtene. A vágóhídprojektet az MCS Vágóhíd Kft. hajtaná végre, amelynek végső soron Csányi Sándor és Nagy György a tulajdonosa.
A vágóhidat a 1,5 milliárd forint jegyzett tőkéjű, mohácsi Mcs Vágóhíd Kft. valósítaná meg, amely az MTI szerint a Pick Szeged Zrt., valamint a Home 2000 Kft. tulajdonában áll. Az előbbit a Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó Bonafarm Zrt., míg az utóbbit Nagy György tulajdonolja. Korábbi nyilatkozatok szerint a gigavágóhíd egy műszakban egymillió sertést tudna feldolgozni évente. (agrarszektor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A Széchenyi Kártya Program támogatásainak összege elérte a 100 milliárd forintot
A Széchenyi Kártya Program jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének…
Tovább olvasom >DélKerTÉSZ: Egészséges uzsonna, boldog gyerek – így kerül több zöldség a dobozba idén szeptembertől
Ahogy szeptemberben becsöngetnek, az iskolapadok mellett az uzsonnásdobozok is megtelnek,…
Tovább olvasom >Exportpiacra alapozott bővülést tervez az SZ. Variáns
Exportpiacra alapozott bővülést tervez a prémium csomagolóeszközöket gyártó debreceni Sz.…
Tovább olvasom >