A minőségi magyar pálinka méltón képviseli Magyarországot
A pálinka az első helyet szerezheti meg a hungarikumok között, hiszen olyan érték, amely méltán képviseli Magyarországot a világban – fogalmazott Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a jubileumi, 10. Országos Pálinka Fórumon a tárca közleménye szerint.
A Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM) pénteken megtartott rendezvényen a tudományos valamint szakmai szervezetek, vállalkozók, jogszabályalkotók és a hatóságok képviselői a pálinka, a pálinkafőzés jelenéről és jövőjéről tanácskoztak.
A VM közleménye idézte Guth László, a Szent István Egyetem Gazdaság-és Társadalomtudományi Kara dékán-helyettesének szavait, aki a fórumon méltatta, hogy országosan évente már négy olyan pálinka rendezvényt szerveznek, amelyen a pálinkafőző vállalkozások hasznos információkhoz juthatnak. Véleménye szerint ez annál is fontosabb, mert a pálinka egyben olyan turisztikai termék is, amely, ha kiváló minőségű, „jó hírünket elviszi a nagyvilágba”.
A magyar pálinka a pálinkatörvény megszületése óta reneszánszát éli – hangsúlyozta Budai Gyula. Hozzátette: a tárca is mindent megtesz annak érdekében, hogy a magyar pálinka minél nagyobb hírnévnek örvendjen. Ezt szolgálja a házi pálinkafőzés engedélyezése is, melynek hatására versengésbe kezdtek egymással a pálinkafőzők. Ennek eredményeként a külföldi versenyeken is szép eredményt érnek el a hazai gyümölcsből készült párlatok, legutóbb, egy Tirolban rendezett megmérettetésen 142 éremmel jutalmazták a magyar pálinkákat.
„A magyaroknak a pálinka olyan, mint a görögöknek az ouzo, a franciáknak a konyak, az amerikaiaknak a whiskey, minden nemzetnek megvan a maga nemzeti kincse, nekünk ez a pálinka, amelyre büszkék lehetünk” – fogalmazott az államtitkár. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Employer Branding az AI és a GenZ-k korában konferencia: A folytatás
2024. november 27-én a Pasaréti Közösségi Házban került megrendezésre a…
Tovább olvasom >FRUIT LOGISTICA 2025: Gyümölcsöző kapcsolatok a frissáru globális piacán
A FRUIT LOGISTICA, a világ vezető frissáru-ipari szakkiállítása, 2025. február…
Tovább olvasom >