A miniszter hazai vetőmagokat ajánl a magyar gazdáknak
A hazai vetőmagok használatát ajánlotta a magyar gazdáknak Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szombaton a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren tartott sajtótájékoztatóján. Tette ezt annak kapcsán, hogy a génmódosított (GMO) kukorica amerikai termesztése során a közelmúltban olyan úgynevezett szuperbogarat találtak, amely a GMO kukoricát is károsítja.
Ez a magyar vidékfejlesztési miniszter szerint alátámasztja, hogy nem indokolt a GMO kukorica termesztése. A génmódosított kukorica ugyanis nem hordoz előnyöket – mint azt korábban a GMO-fajtákat előállító cégek állították – sőt újabb kérdőjeleket vet fel.
Fazekas Sándor viszont úgy vélte, hogy mindez hazánk számára fontos fejlemény, mivel felértékelődnek azok a hagyományos módon előállított vetőmagok, amelyek termelésével Magyarországon is egy jelentős ágazat foglalkozik. Hazánk ugyanis a világ ötödik, Európa pedig harmadik vetőmag-exportőre.
Ezért is kérte a magyar gazdálkodókat a vidékfejlesztési miniszter, hogy vetéskor a megbízható magyar fajtákat válasszák. Példaként említette, hogy mind a gabona, mind a zöldségfélék, mind pedig az ipari növények hazai előállítású vetőmagjai kiváló minőségben álnak a gazdálkodók rendelkezésére. Hozzátette: ez a terület Magyarországon több tízezer embernek jelent megélhetést.
(munkatársunktól)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
700 rászorulónak segített a Lidl Magyarország élelmiszermentő programja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új helyre költözik a Wolt Market Debrecenben – közel duplájára nőhet a kínálat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hamis DEICHMANN webshopokkal és közösségi profilokkal próbálkoznak a csalók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >