A miniszter állami szerepvállalással támogatná az öntözést
Az öntözés állami szerepvállalás nélkül nem képzelhető el, hiánya más országokhoz képest hátrányba hozza a mezőgazdaság hazai szereplőit – jelentette ki Gráf József agrárminiszter a Farmer-expón megrendezett, vízhasznosításról szóló konferencián.
Míg a fejlett európai országokban az arra alkalmas területek 60-80 százalékát öntözik, addig Magyarországon ez az arány mindössze 30 százalék – hangsúlyozta a tárcavezető.
Itthon 1990-től 30 százalékkal esett vissza az öntözésre fordított mezőgazdasági vízfelhasználás, holott az európai piacon komoly versenyelőnyt jelent, ha Magyarország kihasználja kiváló talajadottságait és vízkészleteit. Gráf József szerint sok a vízszolgáltató hazánkban, ami ár-érték torzulásokat eredményez. A költség-minimalizálás érdekében is szükséges a mezőgazdasági vállalkozások által létrehozott és működtetett Termelői Vízszolgáltatási Társulások létrehozása, melyek központi támogatására is lehetőség nyílna.
A miniszter úgy véli, nem működik megfelelően a vízgazdálkodás statisztikai rendszere, ellentmondásosak az adatok, és nem tisztázott, mik az állami feladatok a mezőgazdasági vízgazdálkodásban. A vízbiztonság veszélyben van, ezért meg kell akadályozni, hogy az Európai Unióban csökkentsék vagy megtiltsák a működtetés állami támogatását – írja az Origo.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megvannak a Fenntarthatóság szimbóluma idei díjazottjai
A Trade magazin hatodszor hirdette meg a Fenntarthatóság szimbóluma pályázatot. A…
Tovább olvasom >Eltérően értelmezi a versenyhivatal vizsgálatainak eredményeit a kereskedelmi szövetség és a versenyhatóság
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint a Gazdasági Versenyhivatal (GVH)…
Tovább olvasom >Rovaralapú élelmiszerek: miért nem váltják le a hagyományos húsokat?
Bár az utóbbi években a rovartenyésztést a hagyományos hústermelés környezetbarát…
Tovább olvasom >