A mezőgazdaság 2013-ban még segíthet a GDP-n

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 09. 02. 12:25

A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint a GDP tavalyi és 2013. I. félévi visszaesését a II. félévben minimális, mintegy fél százalékos növekedés követi. Ez és az év egészében várható 0,3 százalék körüli növekedés csak a növénytermelés jelentős emelkedésének – a tavalyi nagyon kedvezőtlen időjárással szemben idén kedvezőbben alakuló természeti feltételeknek – lesz az eredménye. A többi ágazat, s a fogyasztás és a beruházás is nagyjából stagnál.

rozsbuza

Elég szomorú a magyar gazdaságra nézve, hogy a bruttó hazai termékből 3,5 százalékkal részesülő mezőgazdasági GDP húsz százalék körüli bővülésén múlik az ország GDP-jének növekedése – mondta Raskó György agrárközgazdász. Hozzátette, hogy a GKI prognózisa pontos lehet, hiszen a kukorica hozama, az elmúlt esős hétnek köszönhetően a vártnál kedvezőbben alakul. Ezért a tavalyi növénytermelési értéke legalább húsz százalékkal magasabb lesz az idén. Véleménye szerint az állattenyésztés mínusszal zár és a zöldség-gyümölcs ágazatot ért negatív és pozitív hatások kioltják egymást ezért a kertészet nulla eredővel zárhat, mindez legalább 0,4 százalékos összes GDP bővülést hozhat. Raskó György hozzátette azt is, hogy a GDP számítás valódi, a gazdaságra gyakorolt hatásának eredményét torzítja, hogy a tavalyi értéken számol, s az idén jóval alacsonyabbak a termelési árak.

Hiába tekinti a Fidesz-kormány húzóágazatnak a mezőgazdaságot, hosszabb távon az agrártermelési érték csökken – idézte az agrárközgazdász a földtörvény módosítását megelőzően készített tanulmányok megállapításait. Ezekből kiderült, hogy jelenleg a bevételek többségét hozó nagyobb gazdaságok által használt földeket át majd adniuk a kisebb családiaknak. Ezek pedig nem lehetnek olyan hatékonyak. A kutatások szerint, a jelenlegi földbérleti szerződések lejárta után ez az elkerülhetetlen változás legalább 600 ezer hektárt von el a hatékonyabban termelőktől. (munkatársunktól)

Kapcsolódó cikkeink