Öt év után mennyiségben is nőtt a kozmetikumok és a háztartási vegyi áruk forgalma
Háztartási vegyi áruból és kozmetikumból a kiskereskedelem mintegy 333 milliárd forint forgalmat bonyolított le 2014-ben; 6 százalékkal nagyobbat, mint egy évvel korábban. Mennyiséget tekintve legutóbb 2010-ben nőtt a forgalom. Tavaly azonban újra növekedést, plusz 2 százalékot regisztrálhatott a Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat, az előző évhez viszonyítva.
Átlag felett nőtt a boltok bevétele tavaly, értéket tekintve a legnagyobb forgalmú húsz termék közül kilencből: például pelenkából, öblítőből és fogkrémből 9-9, mosószerből 8, toalett papírból 7 százalékkal.
– Azt is tükrözik a kiskereskedelmi forgalom kedvezőre fordult trendjei, hogy az első, majd a második és harmadik negyedévben a Nielsen fogyasztói bizalmi indexe egy több éves időszak rekord szintjét érte el. Az index hatása tapasztalataink szerint két-három negyedév múlva érvényesül a kiskereskedelmi forgalomban – mutat rá Barta Mónika, a Nielsen ügyfélkapcsolati igazgatója. – Tavaly fokozatosan javult a háztartási vegyi áruk és kozmetikumok mennyiségi eladásának trendje; az első negyedévben még némi csökkenést regisztráltunk, az egy évvel korábbi hasonló időszakhoz viszonyítva. Azután pozitívra változott a termékcsoport bolti forgalmának trendje, és a negyedik negyedévben már 3 százalékkal többet adtak el a kiskereskedelemben, mint tavalyelőtt az utolsó három hónap alatt. Ha figyelembe vesszük, hogy az előző években csökkent a forgalom, akkor a tavalyi pozitív mennyiségi trend a visszatérés kezdetét jelentheti a néhány évvel ezelőtti magasabb fogyasztási szinthez.
Továbbra is a 400 négyzetméter feletti üzletekre és a vegyi szakboltokra koncentrálódik a háztartási vegyi áru és kozmetikum eladása; együttesen 86 százalékos piaci részesedést értek el tavaly, ahogyan egy évvel korábban is, érték szempontjából. Annyi változott, hogy a 2 500 négyzetméternél nagyobb egységek részaránya 2 százalékponttal, 34 százalékra csökkent. Ezzel egy időben pedig a szupermarketet és diszkontot magában foglaló 401-2 500 négyzetméteres csatornáé 1 ponttal, 20 százalékra emelkedett. A drogériáké pedig szintén 1 ponttal 32 százalékra..
Ami a régiók trendjeit illeti, mindegyikben nagyobb lett az értékben mért forgalom. Átlag felett, 9 százalékkal nőtt az északnyugati megyékben a boltok bevétele háztartási vegyi áruból és kozmetikumból. (Nielsen)
Kapcsolódó cikkeink
Stratégiai partnerségre lép a The Body Shop nemzetközi kozmetikai cég és a TOURMIX magyar zöld logisztikai startup
Együttműködésbe kezdett a fenntarthatósági piac két kulcsfontosságú szereplője, az állat-…
Tovább olvasom >A kozmetikumok vezetik a veszélyes, nem élelmiszeripari termékek listáját
A veszélyes, nem élelmiszeripari termékek uniós gyorsriasztási rendszerében kozmetikai termékekre…
Tovább olvasom >A portugál fogyasztók túlnyomó többsége továbbra is szereti a fizikai boltokat
Bár a portugál fogyasztók 22%-a vásárol online, túlnyomórészt továbbra is…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >