A megyei jogú városok dinnyeárusítási helyek kijelölésével segítik az őstermelőket
Az önkormányzatok kedvezményes árusítási helyeket jelölnek ki a dinnyetermelőknek a megyei jogú városokban – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) kedden.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter hétfőn állapodott meg erről Kósa Lajossal, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökével. A megállapodás alapján az őstermelők a városközpontokban és más forgalmas helyeken – egy városban legkevesebb öt helyszínen – kapnak dinnyeárusítási lehetőséget.
A kijelölt helyeken csak olyan őstermelők árusíthatnak, akik őstermelői igazolvánnyal rendelkeznek és a falugazdásztól igazolást kaptak arról, hogy 2011-ben értékesítési céllal dinnyét termelnek. A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) már hétfőn utasította a falugazdászokat, hogy soron kívül adják ki az igazolásokat a gazdáknak.
Korábbi információk szerint az idén mintegy 4.800-5.000 hektáron termelnek dinnyét Magyarországon. A területről származó mennyiség mintegy 60 százalékát Békés megyében, elsősorban Medgyesegyháza környékén termelik meg. Ebben az évben várhatóan mintegy 180 ezer tonna dinnye terem Magyarországon. Ennek a mennyiségnek mintegy 70 százalékát külföldön, a többit belföldön értékesítik – közli az MTI.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GVH: az árréscsökkentés mérsékelte az árakat, az OKSZ bírálatát vitatják
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közlése szerint az árréscsökkentés eredményes volt,…
Tovább olvasom >Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >Meghosszabbította a kormány az árrésstopot
Orbán Viktor a Harcosok Klubja nevű Facebook-csoportban jelentette be, hogy…
Tovább olvasom >