A McDonald's nem ijedt meg a Brexittől
A McDonald's étteremlánc továbbra is elkötelezett az Egyesült Királyságban folytatott működése iránt, ezért a közeljövőben 5000 új munkahely létrehozását tervezi – írja a Reuters nyomán a portfolio.hu. Minden hasonló jó hírre égető szüksége van a szigetországnak, miután az elemzők többsége igen borús jövőt jósol nekik, miután június végén gyakorlatilag kiszavazták magukat az EU-ból.
A McDonald's ma kiadott közleményében bejelentette, hogy 2017 végéig 5000 új munkahely létrehozását tervezik az Egyesült Királyságban. Ez jelentős létszámbővítés, az elmúlt 5 évben ugyanis 15000-rel nőtt a cég által foglalkoztatottak száma.
Az étteremlánc helyi vezérigazgatója úgy fogalmazott, hogy „bár a gazdasági helyzet számos kihívást tartogat” majd a jövőben, de a cég „elkötelezett abban, hogy továbbra is működjön az Egyesült Királyságban”, illetve hogy növelje dolgozóinak létszámát és a beruházásokra fordított összegeket.
Az Egyesült Királyság gazdasági minisztere üdvözölte a bejelentést és ki is hangsúlyozta, hogy a McDonald's döntése jól példázza, hogy a vállalatok bíznak a brit gazdaság jövőjében.
Bár a hír mindenképpen üdvözlendő brit szempontból, hiszen az étteremlánc közel 110 ezer embert foglalkoztat az országban, elkötelezettségük nem változtat azon a tényen, hogy a brit népszavazás óta megjelent legtöbb brit konjunktúra-mutató a gazdasági helyzet, illetve az üzleti bizalom jelentős romlásáról számolt be. Egyelőre azonban korai megmondani, hogy nemzetgazdasági a mostanihoz hasonló, vagy azzal inkább ellentétes lépésekre szánják el magukat az országban tevékenykedő nemzetközi cégek.
(portfolio.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Nagy botrányt kavart a McDonald’s karácsonyi reklámja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Prágában már valóság, Budapest következik? – robotkiszállítást tesztelt a foodora
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >28 millió fontot invesztál brit instantkávé-gyárába a Nestlé
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Karácsonyi sokk a kereskedelemben: most először fizethetünk kevesebb helyen bankkártyával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az élelmiszerláncok többsége nyitva tart december 24-én délig
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Karácsonykor is nyitva tartanak az ORLEN DESPAR üzletei
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

