A Mastercard felkészül a nyílt bankolás indulására
A nyílt bankolást támogató szolgáltatáscsomagot fejleszt a Mastercard – derül ki a vállalat bejelentéséből. A szolgáltatások a bizalmat és a biztonságot, vagyis a nyílt bankolás alappilléreit erősítik, miközben megkönnyítik a bankok, felhasználók és a PSD2-vel belépő külső szolgáltatók együttműködését.
A nyílt bankolás új rendszerének lényege, hogy azok az adatok, amelyeket eddig a bankok tároltak, hozzáférhetőek lesznek a megbízhatónak minősített szolgáltatók mint harmadik fél számára is. Így a külső szolgáltatók és a bankok egyénre szabott ajánlatokat tehetnek a felhasználónak, de a rendszer bizonyos esetekben arra is feljogosítja a harmadik felet, hogy az ügyfél vagy a vállalkozás nevében kifizetéseket indítson.
A Mastercard most bejelentett szolgáltatáscsomagja többféle biztonsági kihívásra kínál megoldást. Páneurópai szintű adatbázis készül a fizetési folyamatokban részt vevő szolgáltatókról, segítve a bankokat annak megállapításában, hogy a felhasználói számlához hozzáférést kérő harmadik fél megbízható-e. A Mastercard már meglévő biztonsági rendszerein alapuló, új visszaéléseket vizsgáló szolgáltatás indul, mely segíti a bankokat a harmadik fél fizetési folyamatainak ellenőrzésében. Dedikált vitarendezési mechanizmus is készül, amely a Mastercard szakértelmén alapuló, világos szabályrendszert és kommunikációs felületet biztosít a vitás ügyek kezelésére. Végül pedig létrehoznak egy olyan kapcsolódási platformot, amelyen keresztül a szolgáltató kapcsolatot kezdeményezhet és tarthat fenn a bankokkal.
A Mastercard új szolgáltatásai először tesztjelleggel, 2019 elején indulnak el az Egyesült Királyságban és Lengyelországban, majd később egész Európában hozzáférhetővé válnak. //
Kapcsolódó cikkeink
A saját egészségéért is tesz, aki bekapcsolja a bérletmegújítást a BudapestGO-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Amikor a védelem már nem elég – Kiberkitettség 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megszűnik a Simple Classic – új funkciókkal érkezik a megújult alkalmazás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Dm babybonus várandósoknak és kisgyermekes családoknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >60 millió eurót fordított spanyolországi gyárának fejlesztésére a Danone
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A mobilbankolás a mindennapok része
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >