A Mars Magyarország hat indiai antilopot is örökbe fogadott
A Mars Magyarország csongrád-bokrosi gyárának munkatársai önkéntes munkával, örökbefogadással, és állatvédelmi előadással ünnepelték meg az október 4-i Állatok Világnapját a Kecskeméti Vadaskertben. A számos ismert állateledel márkát gyártó vállalat munkatársai kerítést festettek, facserjéket ültettek, és örökbe fogadtak hat indiai antilopot is. A munkálatokban rész vett Nagypál Sándor, Kecskemét alpolgármestere, és közel 80 diák is, akik számára a Felelős Állatbarátok Közhasznú Egyesülete állatvédelmi előadást tartott.
A Mars Magyarország munkatársai számára már hagyomány az önkéntes munka és jótékonykodás, amit a vállalat csongrád-bokrosi részlege eddig kisebb csapatokban végzett, főleg iskolákkal, óvodákkal együttműködve. Idén a Mars csongrád-bokrosi állateledel gyárából mintegy 80 fő vett részt az Állatok Világnapján rendezett közös segítségnyújtásban. A rendezvény keretében a munkatársak lefestették a Kecskeméti Vadaskert kerítését és facserjéket ültettek, amihez a helyi iskola közel 80 diákja, és Nagypál Sándor, Kecskemét város alpolgármestere is csatlakozott. A felelős állattartásért eddig is sokat kampányoló vállalat a gyerekek számára állatvédelmi előadást is szervezett, amelyet a Felelős Állatbarátok Közhasznú Egyesülete tartott meg. A tárgyi segítségen túl a Mars hat indiai antilopot is örökbe fogadott a vadaskertben, amelyek ellátását egy éven keresztül támogatja.
„Nagy örömmel értesültem a Mars önkéntességi tervéről, hiszen a vadaskertnek minden segítség jól jön. Ráadásul a nagy számban megjelenő Mars munkatársak és a hozzájuk csatlakozó gyerekek gyorsan és hatékonyan megoldották azt a munkát, ami nekünk napokat, akár heteket is igénybe vett volna. Az antilopok örökbefogadásával pedig a vállalat anyagilag is hozzájárul ahhoz, hogy a jövőben még több fejlesztést hajthassunk végre ebben az országos viszonylatban is gazdag állománnyal rendelkező állatparkban. Tervezzük az Ausztrál Kifutó felépítését, és nagyobb átépítések, bővülések is várhatóak”– mondta el Pullai Béla, a Kecskeméti Vadaspark igazgatója.
Nagypál Sándor alpolgármester hozzáfűzte: „Az önkormányzat nevében is hálásak vagyunk a Mars Magyarországnak példamutató munkájáért. Jó érzés látni, hogy egy nemzetközi nagyvállalat rendszeresen tesz a régió fejlesztéséért. Reméljük, hamarosan minél többen követik a jó példát.”
„Az október a Marsnál nemzetközi szinten is Önkéntességi Hónapnak számít, így jött az ötlet, hogy az Állatok Világnapja alkalmából együttműködjünk a vadaskerttel, és közben a felelős állattartást is népszerűsítsük. Nagy öröm számomra, hogy a mi munkánk is hozzájárul ahhoz, hogy a jövőben még szebb és jobb körülmények között élhessenek ezek a különleges állatok. Ráadásul vállalatunk csongrád-bokrosi részlegének munkatársai közül többen Kecskeméten élnek, így személyes ügyünknek is éreztük a vadaskert felújítását. Szeretnék köszönetet mondani a Mars csongrád-bokrosi gyárának étkeztetési ellátását biztosító Eurest Kft-nek is, amiért önként csatlakoztak a Mars Önkéntes Napjához és a mai napra a gyerekeknek, és önkéntes munkatársaimnak biztosították az élelmezési ellátást” – mondta el Mayer Zsolt, a Mars Magyarország vállalati kapcsolatok igazgatója.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >