A Mall.cz 51.000 négyzetméterre bővíti telephelyét a prágai Prologis Parkban
A Prologis, Inc., a világ vezető logisztikai ingatlan vállalata a mai napon bejelentette, hogy 20.500 négyzetméterrel bővíti az online fogyasztási cikk forgalmazó és elektronikai áruház, a Mall.cz épületét a Prologis Park Prague-Jirnyben. A fejlesztés várhatóan 2016 harmadik negyedévében fejeződik be.
„Eleve úgy állapodtunk meg, hogy legyen lehetőségünk bővíteni a területünket, és mivel a park lokációjával maximálisan elégedettek vagyunk, úgy döntöttünk, eljött ennek az ideje” – nyilatkozta Oldrich Petranek, a Mall.cz nemzetközi operációs igazgatója. „A megnövekedett vevőigények kielégítéséhez magas színvonalú infrastruktúrára és profi üzemeltetési csapatra van szükségünk, hogy nekünk csak a napi működésre kelljen koncentrálnunk, a Prologis pedig mindkettőt tudja biztosítani számunkra.”
A Mall.cz meglévő, 2015-ben átadott, 31.000 négyzetméteres, igényre szabott ingatlanával határos új épületet, a DC5B-t úgy alakították ki, hogy minden szempontból megfeleljen az e-kereskedelemmel foglalkozó cég speciális igényeinek.
„A prágai portfóliónk iránt töretlen az érdeklődés, különös tekintettel a Prologis Park Prague-Jirnyre” – árulta el Marek Muller, a Prologis Csehország fejlesztési és bérbeadási igazgatója. – „Nem sokkal a mostani megállapodás előtt fejeztünk be egy 32.500 négyzetméteres BTS bővítést ugyanebben a parkban egy másik ügyfelünknek. Ez megerősít minket abban, hogy jól működik a stratégiánk parkjaink elhelyezkedését és az üzemeltetési szolgáltatásainkat illetően.”
A Prologis Park Prague-Jirny egy modern disztribúciós park, amely jelenleg 255.000 négyzetméternyi épületet foglal magába. A park 8 kilométerre helyezkedik el Prága keleti határától, közvetlen kapcsolattal a D11-es autópályához, ami hatékony elérést biztosít a helyi piacokhoz és a környező országokhoz.
A Prologis a maga több mint 985.000 négyzetméternyi logisztikai és ipari területével Csehország egyik vezető ipari ingatlan szolgáltatója (2016. március 31-i adatok alapján).
Kapcsolódó cikkeink
Megnyílt a Shell harmadik kamionos gyorskútja Vépen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Waberer’s és a Széchenyi István Egyetem
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Gyorsabban, zöldebben, okosabban – Ez ma az FMCG-szállítmányozás minimuma
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
K&H Elemzői kommentár: Elmaradt a meglepetés, de kockázatok azért még vannak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az OECD-ben 4,1 százalékra lassult az infláció júliusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ezért érdemes hazai termékeket venni
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >