A Magyarországnak szánt uniós támogatások várhatóan negyedével csökkennek 2021-től
Bár még vitatkoznak a végleges számokról, a mostani elképzelések szerint Magyarországnak az előző ciklushoz képest mintegy negyedével kevesebb, 17,9 milliárd euró (mintegy 5,76 ezer milliárd forint) kohéziós támogatást irányoz elő az Európai Bizottság (EB) a 2021-2027-es időszakra vonatkozó uniós költségvetésről szóló javaslatában – erősítette meg Marc Lemaître, az Európai Bizottság regionális és várospolitikáért felelős főigazgatóságának (DG REGIO) főigazgatója a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara budapesti rendezvényén.
A főigazgató a kamara tagjainak, illetve az érdeklődő vállalkozások vezetőinek háttérbeszélgetést tartott az uniós kohéziós politika jövőjéről.
Marc Lemaître jelezte: az unió a következő költségvetési időszakra, 2021-2027-re kiemelt célként az innováció, illetve a kis- és középvállalkozások támogatását, a digitális technológiák fejlesztését, a fenntartható ipari modernizációt, valamint az éghajlatváltozás elleni küzdelmet, ezzel összhangban az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság felé való elmozdulást, és a mostaninál szociálisabb Európa kialakítását jelölte meg.
Rámutatott: a korábbi költségvetési szempontokat azért nem lehet fenntartani, mert az EU egyik legnagyobb befizető állama, az Egyesült Királyság távozik az integrációból, másrészt az elmúlt években érdemi változások történtek az egyes tagállamok fejlettségi szintjét tekintve. Míg több kelet-közép-európai tagállam jelentős lépést tett előre, a déli államok továbbra is számos gazdasági problémával néznek szembe – tette hozzá.
Elmondta: az innováció támogatása és erősítése az EU versenyképességének szempontjából is kiemelten fontos, és ebben az unió egyes régiói közötti együttműködést is javítani kell. El kell érni, hogy a határon átnyúló közös projektek, fejlesztések egyre nagyobb teret nyerjenek a jövőben – közölte.
Jelezte: az EB azt szeretné elérni, hogy egyszerűsítsék az uniós pénzekhez való hozzáférést, és ezzel párhuzamosan növeljék a rugalmasságot a források odaítélésében és a későbbi pénzügyi elszámolásoknál.
Andriana Sukova, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős főigazgatóságának (DG EMPL) főigazgató-helyettese elmondta: a tervek szerint az Európai Szociális Alap Plusz forrásai 101,2 milliárd euróra rúgnak majd a 2021-27-es időszakban. Rámutatott: ebből több nagyon fontos feladatot kellene megoldani, így egyebek mellett az ifjúsági munkanélküliség csökkentését, ami több tagországnak is nagy gondot jelent, illetve az elöregedő társadalom problémáinak megoldására is egyre több pénzt kell fordítani, miközben javítani kell az EU-ban az egészségügyi ellátások színvonalát.
Egy kérdésre Marc Lemaître utalt arra: az EU a következő pénzügyi-költségvetési ciklusban 6-7 milliárd eurót fordítana a migráció kezelésére, de ebben benne van részben az EU-n kívüli régiók megsegítése, és az EU-ba legálisan belépő migránsok beilleszkedésének támogatása is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Műanyag csomagolási hulladék az EU-ban: 35,3 kg/fő
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Uniós adó jöhet az ultrafeldolgozott élelmiszerekre és az alkoholos üdítőkre – készül az EU első kardiovaszkuláris akcióterve
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így készülhetnek fel a magyar cégek az új kereskedelmi világrendre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar Édességgyártók Szövetsége: trendek 2025-ben és kilátások 2026-ra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2026: Ki hozza a csákányt és a lapátot a mesterséges intelligenciához?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így változik az egyéni vállalkozók élete január 1-től: 20 millió forintra emelkedik az alanyi adómentes keret, átalakul a SZOCHO
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
