A magyarok több mint 60 százaléka tervez nyaralást az idén
Az idén a magyarok 62 százaléka tervez nyaralást, a legtöbben (35 százalék) július második, valamint augusztus első felében (22 százalék), miközben 11 százalék azok aránya, akik sosem utaznak el kikapcsolódni egy kutatás szerint.
A hévízi NaturMed Hotel Carbona megbízásából a 18-59 éves korosztály körében végzett országos reprezentatív kutatás, az MTI-vel kedden közölt eredményei alapján: a legtöbben (39 százalék) évente egyszer mennek pihenni, de csaknem ugyanennyien (38 százalék) évente többször is. A válaszadók közel 6 százaléka négy-öt évente vagy ennél ritkábban üdül.
Az idei tervezett üdülés helyszínére vonatkozó kérdésre 32 százalék kizárólag belföldi célpontot, 26 százalék pedig csak külföldi úti célt jelölt meg, 4 százalék mindkettőt.
Magyarországon a legkedveltebb régió a Balaton környéke 21 százalékkal, ezt követi Közép-Dunántúl, Észak-Magyarország és Dél-Dunántúl.
A felmérés kitért a belföldi szállodaválasztás fontos szempontjaira is. Ezek közül a válaszadók 51 százaléka a kirándulási lehetőségeket jelölte meg. A barátságos kiszolgálást a válaszadók 50 százaléka, a bőséges és egészséges ételkínálatot 41 százaléka sorolta ide, míg a többgenerációs programlehetőséget 36,4 százalék, a minőségi wellness szolgáltatást 30,6 százalék és a szabadtéri élményfürdőt 26,8 százalék említette. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Szallas.hu: a magyar utazóknak az idén nyáron a Balaton, apartman és két éjszaka a sláger
Siófok vezeti a Szallas.hu 2025-ös nyári időszakra szóló belföldi foglalási…
Tovább olvasom >Prioritást élvez az AI a brit kiskereskedők technológiai fejlesztéseiben
A brit kiskereskedők kétharmada (67%) a mesterséges intelligenciát (MI) helyezi…
Tovább olvasom >Nagy hazai borravaló-körkép: így jattolnak a magyarok a vendéglátósok szerint
A vendéglátósok 75 százaléka számolt be arról, hogy a vendégektől…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szallas.hu: a magyar utazóknak az idén nyáron a Balaton, apartman és két éjszaka a sláger
Siófok vezeti a Szallas.hu 2025-ös nyári időszakra szóló belföldi foglalási…
Tovább olvasom >Újra az áfaszabályozásról
Zerényi Károly, az MVI elnöki tanácsadója nemrégiben a penzcentrum.hu-nak a…
Tovább olvasom >A homo ludens kedvence utazásnál -A nap képe
A kutya se viheti magával a társasjátéktáblát! Vagy korábban már…
Tovább olvasom >