A magyarok kétharmada okostelefonnal fizetne bankkártya helyett
A Mastercard május végén publikált adatai szerint a magyarok több mint kétharmada mobiltelefonját használná bankkártya helyett, a válaszadók negyede pedig okosóráját is szívesen használná erre a célra. Az adatok arra is rámutattak, hogy a mobil már most sokak számára alapvető fontosságú, ha pénzügyeikről van szó. A megkérdezettek 42 százaléka már mobilbanki alkalmazással intézi pénzügyeit, ez 17 százalékkal magasabb, mint három évvel ezelőtt. A válaszadók 21% százaléka próbált már ki valamilyen mobiltárcát, és közel minden harmadik megkérdezett (31%) küldött már ismerősének pénzt P2P szolgáltatáson (pl. PayPal-en) keresztül.
Valamennyi itthon is elérhető mobiltárca mögött a Mastercard technológiáját találjuk, mellyel úgy költöztethetjük bankkártyánkat a mobilunkba, hogy nem kell attól tartanunk, hogy a fizikai kártya adatai veszélybe kerülnének. A megoldás lényege, hogy a fizikai kártya helyettesítésére egy digitális kártya, úgynevezett token jön létre. Ez a token kerül a felhasználó telefonjába, és csak az adott készülékkel indított tranzakcióknál használható. Így a felhasználó úgy tud mobiltelefonjával fizetni, hogy abban nem tárolódnak a fizikai kártya adatai.
A fizetéstechnológiai cég szerint a mobiltárcák növekvő száma és az egyre nagyobb szabadságot biztosító pénzügyi szolgáltatások rövid időn belül jelentősen megváltoztathatják pénzügyi szokásainkat. //
Kapcsolódó cikkeink
Boxutcává alakítja Budapestet a Mastercard és a McLaren Formula 1 Team
A Mastercard új lendülettel tér vissza a motorsport világába: a…
Tovább olvasom >Szakértők: a kiberbűnözőkkel szemben az edukáció a leghatékonyabb védekezés
Az edukáció a leghatékonyabb védekezés a kiberbűnözőkkel szemben, mivel bárhogyan…
Tovább olvasom >A kiberbűnözés kora 2025 – Új gazdasági realitás
A kiberbűnözés éves globális kára 2028-ra elérheti a 14 ezer…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >