A magyarok gyanakvóak, de 25 százalékuk még sem nézi meg mit eszik meg
Az élelmiszerek szavatossági idejét a visegrádi országok polgárainak közel háromnegyede ellenőrzi – derül ki a TÁRKI és az Image Factory közvéleménykutatásából.
Mind a négy országban többségben vannak a tudatos vásárlók,
azonban a csehek és a szlovákok inkább az adott termékektől teszik függővé a
mustrát, a magyar és lengyel "gyanakvó alapossággal" szemben.
Megdöbbentő, hogy a magyar és a lengyel vásárlók közel negyede soha nem nézi
meg, mit tartalmaz az általa vásárolt étel.
A magyarok esetében a kutatási eredmények megerősítették a
sztereotípiákat: a nők gondosabbak és körültekintőbbek az élelmiszervásárlásnál,
mint a férfiak. A nők 82, míg a férfiak 72 százaléka ellenőrzi rendszeresen a
szavatossági időt. A felmérésből az is kiderült, hogy minden hatodik
háziasszonynak érdemes megvizsgálnia, amit a férje vásárol, hiszen a férfiak 16
százaléka soha nem ellenőrzi romlott-e az általa megvásárolt élelmiszer.
A kutatás alapján, a Budapesten élő fogyasztók bizonyultak a legtudatosabb
élelmiszervásárlónak. A fővárosban a vásárlók 85 százaléka ellenőrzi
rendszeresen a szavatossági időt, a vidéki városokban és a községekben ez az arány
75%. A fiatalok és a középkorúak között nincs jelentős különbség abban a
tekintetben, hogy milyen rendszerességgel ellenőrzik a megvásárolni kívánt
terméket, szemben az idősekkel, akik jóval kevésbé tudatos vásárlónak
bizonyultak. Tíz fiatalból és középkorúból nyolc rendszeresen ellenőrzi a
szavatossági időt, míg a nyugdíjasoknál kevesebb, mint tízből heten teszik meg
ugyanezt (67%).
Az iskolai végzettséggel párhuzamosan nő a vásárlói tudatosság: több mint
másfélszer annyi diplomás figyel oda az élelmiszerek összetevőire, mint a
maximum 8 általánossal rendelkező vásárlók, akik körében 35% azok aránya, akik
soha nem vizsgálják meg, hogy mit tartalmaz a megvásárolt élelmiszer, és ötödük
soha nem ellenőrzi a szavatossági időt.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >