A Magyar Termék védjegyes árucikkek egyharmada üzletlánci saját márkás termék
A hazai vásárlók igényeit felmérve a kiskereskedelmi üzletláncok is egyértelmű lépéseket tettek az utóbbi időben azért, hogy még inkább kihangsúlyozzák a saját márkás termékeik hazai eredetét. Ezt bizonyítja az is, hogy a Magyar Termék Nonprofit Kft. védjegyeit, több mint 5500 termék egyharmadát a kis- és nagykereskedelmi üzletláncok saját márkás árucikkei teszik ki.
A cikk a Trade magazin 2024/4. lapszámában olvasható.
A folyamatos gazdasági változások nyomán a hazai FMCG és a kereskedelmi szektor fogyasztói egyre megfontoltabban és tudatosabban vásárolnak, miközben az árérzékenységük mértéke is nő. Ennek is köszönhetően még inkább a belső piac, valamint az ár-érték arány szempontjából megfelelő alternatívákat kínáló hazai termékek felé fordulnak.
A legnagyobb kereskedelmi áruházláncok is egyre nagyobb fókuszt helyeznek a saját márkás árucikkeik hazai eredetének kihangsúlyozására.
„Legfrissebb adatainkat elemezve kitűnik, hogy 250 partnerünk több mint 5500 a Magyar Termék védjegycsalád valamely jelölésével rendelkező árucikkének egyharmadát az ALDI, az AUCHAN, a CBA, a COOP, a FÁN GROUP, a METRO, a PENNY, a REÁL, a SPAR, vagy éppen a TESCO saját márkás termékeik teszik ki. Az üzletlánci összevetést tekintve a tavalyi évben a legnagyobb növekedést a SPAR érte el, hiszen már 150 saját márkás termékük érdemelte ki újonnan védjegyeink valamelyikét” – nyilatkozta Benedek Eszter, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője.
Jelenleg is több áruházlánci saját márkás termék van éppen védjegy-elbírálás alatt, de a bővülés más aspektusból is folyamatos.
„Gyártói oldalról egyre nagyobb az igény az Magyar Termék Nonprofit Kft. által tanúsított védjegyekre, ami remek hír, hiszen azon dolgozunk, hogy megmutassuk, érdemes a védjegyes közösségünkhöz tartozni, vagy éppen újonnan csatlakozni. Partnereink megbízható eredetű termékeit továbbra is minimális költségvállalás mellett, az online kommunikációs tér, valamint a közösségi marketing eszközeit integráltan felhasználva tudjuk népszerűsíteni. Jelenleg A HAZAIBAN TÖBB VAN szlogennel futó, egész éven átívelő összefogáskampányunk következő etapjára készülünk, és szeretnénk, ha minél több partnerünk csatlakozna a folytatáshoz” – tette hozzá az ügyvezető. //
Kapcsolódó cikkeink
Az AI és a saját márkák révén nőtt az Eroski nyeresége
A spanyol Eroski kiskereskedelmi lánc a 2025-ös pénzügyi év első…
Tovább olvasom >A Magyar Termék védjegy a cégeknek közösséget, a vevőknek megbízható minőséget ad
A kölcsönös előnyökön alapuló szakmai együttműködések képessé teszik a vállalkozásokat…
Tovább olvasom >A Coop Italia saját márkás termékeivel erősít a horvát Tommy
Stratégiai együttműködést kötött a horvát Tommy kiskereskedelmi lánc és az…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >