A Magyar Termék védjegyes áru többet ér a vevőknek
Ma már a vásárlók jelentős része hajlandó akár többet is fizetni a magyar eredetű áruért, ha pedig Magyar Termék védjegy van rajta, az még többet ér számukra – derült ki az InnoFood Marketing Kft. által végzett kutatásból.
Az 510 ember megkérdezésén alapuló reprezentatív felmérés szerint két, tulajdonságaiban megegyező, azonos árú termék közül a magyarok 85,9 százaléka a hazait választja, 52,7 százalékuk pedig 10 százalékkal magasabb árat is hajlandó a hazaiért fizetni, ha az eredetet védjegy igazolja.
Két, tulajdonságaiban megegyező, azonos árú termék közül a megkérdezettek 60 százaléka még más hazaival szemben is hajlandó inkább a Magyar Termék védjegyeset választani. 28,6 százalékuk az ilyen védjegyet viselő áruért egyértelműen hajlandó magasabb árat is fizetni.
A termékek hazai származásának beazonosításában a legnagyobb segítséget a magyar gyártó csomagoláson való megjelölése és a védjegy jelenti a vásárlóknak. Ezek számukra hatékonyabban igazolják az áru származását, mint egy ismert, adott esetben magyaros hangzású márkanév.
Az eredetjelölő védjegyek közül kiemelkedően a Magyar Termék támogatott ismertsége volt a legnagyobb, 95,7 százalékos. A megkérdezettek a Magyar Termék logót tartották a leghitelesebbnek is. Amikor a megkérdezetteknek maguknak kellett megnevezniük azt a jelölést, amely számukra a magyar eredetet mutatja, akkor jellemzően a Magyar Termék védjegyet, a trikolort, a HU jelzést és az 599-es kezdetű vonalkódot említették, minden mást csak néhány válaszadó nevezett meg. //
Kapcsolódó cikkeink
Leginkább információkeresésre használják a munkavállalók az AI-t
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Dekarbonizáció: a hazai cégek 45%-a rendelkezik stratégiával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Lassulni látszik a Temu és a Shein növekedése Európában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szálltunk rendelkezésükre! (1. rész)
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Csökkent a FAO élelmiszerár-indexe októberben, rekordközeli gabonakészletek várhatóak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szigorodnak az uniós előírások az élelmiszer-adalékanyagokra – új szabályok a tartósítószerek és édesítőszerek használatában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

