A magyar reklámpiac várhatóan 7 százalékkal bővül az idén
A magyar reklámpiac várhatóan 7 százalékkal bővül az idén, főként a versenyszférának köszönhetően, mivel 2020 a politikai reklámköltések szempontjából várhatóan csendesebb időszak lesz a választási évnek számító 2019-nél – olvasható a Dentsu Aegis Network által évente közzétett, a világ 59 országra kiterjedő előrejelzésében, amit csütörtökön jutattak el az MTI-nek.
Magyarországon a reklámpiac bővülését részben az úgynevezett médiainfláció okozza, az, amikor a televíziós reklámhelyeket értékesítő két nagy kereskedőház jelentősen emeli az árait, aminek közvetett hatása más médiatípusok árait is felfelé mozdíthatja.
A magyar reklámpiacon a digitális csatornák részaránya idén várhatóan meghaladja a 42 százalékot. A televíziós hirdetések aránya 27 százalék körül alakul, a nyomtatott sajtóhoz az összes reklámköltés közel 16 százaléka jut majd el. A fennmaradó 15 százalékon osztozik az outdoor-, a rádió- és a mozi reklámok piaca.
A Dentsu Aegis Network szerint a globális reklámköltések összértéke idén várhatóan eléri a 615,4 milliárd dollárt, ami 3,9 százalékos növekedés az előző évi 592,3 milliárd dollárral szemben. Mindez olyan nagy politikai és sporteseményeknek lesz köszönhető, mint az amerikai elnökválasztás, a tokiói olimpia vagy a labdarúgó Európa-bajnokság.
Ugyanakkor arra is rámutattak, hogy bár a globális kilátások egyértelműen pozitívak, a növekedési potenciál eltérő az egyes régiókban: miközben Latin-Amerikában és Európa keleti felén 9, illetve 5 százalék feletti növekedés várható, a nyugat-európai reklámköltések átlagos növekedése jóval 3 százalék alatt alakul majd, egyes országokban (Németország, Spanyolország, Olaszország) visszaesést is prognosztizálnak a szakemberek.
Az előrejelzés szerint a korábbi évek trendjét folytatva összességében tovább csökken a tradicionális médiumok szerepe, miközben a digitális reklámok aránya idén már eléri a 45,7 százalékot. Várhatóan 2020 lesz az első olyan év, amikor a mobilhirdetések összértéke világszerte meghaladja a televíziós hirdetésekét.
Szintén erősen, akár 20 százalékkal is bővülhet az online médiafelületek automatizált értékesítési piaca, ebbe a kategóriába tartoznak például a Google-on és a Facebookon futó hirdetések is. Ezt a folyamatot erősíti, hogy továbbra is jelentősen nő a közösségi média felhasználóinak száma, ez utóbbi idén már csaknem eléri a 3 milliárdot.
A Dentsu Aegis Network a japán Dentsu Inc-hez tartozó, a világ 143 országában 45 000 szakemberrel működő, kreatív, média, marketing és CRM szolgáltatásokat nyújtó ügynökségi hálózat. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Agrometeorológia: az enyhe időben erősödhetnek a kalászosok
A jövő hét elején a feltámadó szél enyhe levegőt szállít…
Tovább olvasom >Gyors növekedés előtt áll az online és diszkont élelmiszer-kereskedelem
Az online és diszkont élelmiszer-kereskedelmi csatornák fogják várhatóan a leggyorsabb…
Tovább olvasom >Mesterséges intelligencia által generált reklámokkal újít a SPAR Szlovéniában
A SPAR Szlovénia mesterséges intelligencia (AI) technológiát alkalmaz digitális csatornáin…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >