A magyar prémium élelmiszerekre van a legnagyobb kereslet Japánban
A Csendes-óceáni térség egyik legfontosabb élelmiszer- és ital szakkiállításán szervezett közösségi megjelenést az Agrármarketing Centrum. A Foodex Japan kizárólag a szakmának szóló esemény, ahol a térség beszerzői és kereskedői nagy számban fordulnak meg. A tokiói seregszemlén tíz magyar cég kínálja termékeit a szakmai látogatóknak, többek között mézeket, fűszerporokat, fagyasztott zöldségeket és gyümölcsöket, valamint extrudált kenyereket.
A Foodex Japán nagy népszerűségnek örvend a magyar kiállítók körében, nem csoda, hogy immár 15. alkalommal biztosított közösségi megjelenést az Agrármarketing Centrum a hazai, vállalkozások számára. A rangos eseményre 2024-ben 68 országból 2879 kiállító és közel 80 ezer szakmai látogató érkezett. A 100 négyzetméteres standon elsősorban olyan termékeket kínálnak a magyar kiállítók a térség beszerzőinek, amelyek figyelembe veszik a piaci igényeket. A japán fogyasztók ugyanis minőség orientáltak, egyre nagyobb figyelmet fordítanak a fenntarthatóságra és az egészségtudatosságra, különös tekintettel a vegán és biotermékekre.
A kiállítás kísérő programjaként üzletember-találkozót szervezett az Agrármarketing Centrum exportfejlesztési üzletága, a Hungarian Food Business Program és a Tokiói Magyar Nagykövetség. Az eseményen 13 magyar cég ajánlotta termékeit a Csendes-óceáni térségből érkezett 71 beszerző és Horeca képviselő figyelmébe. A termékek között megtalálhatóak voltak prémium minőségű borok, sajtok és sajtkészítmények, superfood-ok és egészségtudatos élelmiszerek is.
Japán a magyar termékek egyik legkiemelkedőbb felvevőpiaca, a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatok több, mint 150 éves múltra tekintenek vissza. Magyarország elsősorban a kacsa és libatermékek (májak és húsok), illetve a magyar méz iránti keresletet erősítené a távol-keleti piacon, de Japán újabban a hazánkban előállított fagyasztott zöldségek és gyümölcsök iránt is fokozott érdeklődést mutat. A japán piacra való belépéshez nemcsak a minőségi termékek, hanem a helyi szabályozások, fogyasztói igények és piaci trendek alapos megértése is szükséges. A magyar élelmiszerexport jövője egyre inkább a nemzetközi rendezvényeken való aktív részvételen és a folyamatos kapcsolatépítésen múlik.
Kapcsolódó cikkeink
Botrányba fulladt a japán McDonald’s akciója – ételpazarlás kísérte a rohamot
Bontatlan hamburgerek és kiöntött sült burgonyák maradtak annak az akciónak…
Tovább olvasom >Rekordhőség Japánban: veszélyben a rizstermés
Minden eddiginél magasabb hőmérsékletet mértek Japánban: a Tokió közelében fekvő…
Tovább olvasom >AM-államtitkár: a kertészeti pályázatok segítik a magyar dinnyetermesztés fennmaradását
A magyar dinnyetermesztés fennmaradását segítik a vidékfejlesztési keretből finanszírozott kertészeti…
Tovább olvasom >További cikkeink
Bővíti a Walmart a munkavállaói kedvezmények körét
Bővül a Walmart munkavállalói kedvezményeinek köre, és az amerikai dolgozók…
Tovább olvasom >Franciaországban is elindult a Kaufland piactere
A német e-kereskedelmi óriás Kaufland megnyitotta piacterét Franciaországban, ezzel belépve…
Tovább olvasom >Fehérjedús italokkal és új ételekkel bővíti kínálatát a Starbucks az USA-ban
A menü egyszerűsítését követően a Starbucks új, prémium kávékra, nem…
Tovább olvasom >