A magyar példától félnek a német kiskereskedelmi láncok
A német kiskereskedelmi láncok attól tartanak, hogy más közép-kelet-európai országok is bevezethetik – magyar mintára – a különadót. A láncok szerint a különadó áremeléseket eredményez és versenyhátrányba hozza a német láncokat – írja csütörtöki számában a Die Welt német napilap.
A Die Welt csütörtökön megjelent írásában részletesen értekezik a magyar különadóról. A kiskereskedelmi szektor tekintetében Magyarországon – ahogy más régióbeli államban – is a német vállalatok túlsúlya jellemző. A magyar piacon a különadó tekintetében a Metro (Cash&Carry, Media Markt láncon keresztül), a Rewe (a Penny Market), a Schwarz-csoport (Lidl) érintett.
Mindhárom kiskereskedelmi vállalat a 10 legnagyobb magyar között szerepel árbevételét tekintve. A három lánc 360 millió euró éves forgalmával, annak 2,5 százalékát fizeti be plusz adóként a magyar államkasszába. Az, hogy az adó csupán 2012-ig tart, a vállalatokat kevéssé vigasztalja, többen attól tartanak, hogy más államok is kapva-kapnak a lehetőségen és az államháztartási deficit túlfutásától tartva a magyar különadó-törvényhez hasonló intézkedéseket hoznak.
A Penny-lánc tulajdonosa, a német Rewe kifejezett aggódásának adott hangot a lapnak adott nyilatkozatában: a diszkontlánc 183 egységénél mintegy 2400 főt foglalkoztat, s 470 millió eurós éves bevételével jóval túllépi a különadó-kötelezett cégek alsó határát. A kölni székhelyű vállalat szerint az adó azon a téves feltételezésen alapul, hogy a kiskereskedelemben indokolatlanul magas árrést alkalmaznak, ám éppen a különadó indíthat el egy árspirált, amely már lakossági fogyasztásban is érezhető lesz.
A kiskereskedelmi vállalatok kifogásolták a beszállítók fizetési határidejének szabályozásának tervét is. Úgy látják, az államnak nincsen beleszólási joga abba, hogy az üzleti partnerekkel milyen szerződést kössenek egymással írja a Die Welt nyomán a Világgazdaság Online.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Júniusban lassult a termelői árak éves csökkenése Németországban
Németországban a termelői árak 1,6 százalékkal csökkentek júniusban az egy…
Tovább olvasom >Erősebb félévet zártak a vidéki szálláshelyek, mint tavaly
A turizmus 2023-ban vett lendülete továbbra is érezteti hatását. A…
Tovább olvasom >Már minden Auchan-áruházban lehet muncholni
Május elejétől már minden Auchanban az eredeti árhoz képest akár…
Tovább olvasom >