A magyar munkavállalók 77 százaléka biztosnak látja munkahelyét egy felmérés szerint
A magyar munkavállalók 77 százaléka minimum öt évre biztosnak látja a pozícióját a munkahelyén, 82 százalék véli úgy, hogy a cég, amelynél dolgozik öt év múlva is működni fog a BNP Paribas Cardif biztosító és a Medián közös munkaerőpiaci kutatása szerint.
Az 1200 ember megkérdezésén alapuló, reprezentatív felmérés 2019. júniusi adatai alapján képzett BNP Paribas Cardif Munkaerőpiaci Stabilitási Index 70 pont lett, 2018 hasonló időszakához képest egy, az előző negyedévhez képest két ponttal nőtt. Ez a közlemény szerint kifejezetten optimista hozzáállást mutat a munkavállalók körében.
A mérőszám azt fejezi ki egy 100 pontos skálán, hogy a munkavállalók mennyire bíznak abban, hogy jelenlegi foglalkoztatójuk hosszú távon is munkalehetőséget biztosít számukra.
A felmérésben 13 kérdésben vizsgálták, hogyan ítélik meg a munkavállalók munkahelyük biztonságát, erőfeszítéseiket munhelyük megőrzése érdekében, illetve azt, hogy milyennek látják egy új állás megtalálásának lehetőségét. A résztvevők által kitöltött kérdőív válaszait az egyes témakörökben átlagolták az eredményeket pedig pontokban határozták meg.
A kutatásban 94 pontot mértek annál a kérdésnél, hogy mennyire bíznak a munkahelyük fennmaradásában. A megelőző két évben ez az érték 91, illetve 89 pont volt.
Az újbóli elhelyezkedés esélyével összefüggésben most mérték az eddigi legmagasabb, 57 pontos értéket, ez a mutató tavaly 53, 2017-ben pedig 44 pontot vett fel.
A közleményben Kiss Márk István, a BNP Paribas Cardif biztosító vezérigazgatója kifejtette, hogy az optimista munkavállalói hangulatot tükrözi az is, hogy egyre pozitívabban ítélik meg az emberek egy újbóli elhelyezkedés esélyét. Így a munkavállalók egyre nagyobb bátorsággal mernek felmondani akkor is, ha nem tudják pontosan, hol helyezkednek el azután. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Mindent a házi kedvencnek! – Euromonitor International 2025
A globális kisállatgondozási piac 2025-ben várhatóan eléri a 215 milliárd…
Tovább olvasom >Költségtudatosság és tech-nyitottság – így utaznak külföldre a magyarok idén a Visa felmérése szerin
A magyarok 36%-a tervez külföldi nyaralást a közelgő szabadsága alatt,…
Tovább olvasom >Tízből kilenc fogyasztó már a mesterséges intelligenciára bízza az online keresést
A Bain & Company friss jelentése szerint a fogyasztók 80%-a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >