A magyar-izraeli turisztikai kapcsolatok erősek
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden hivatalában fogadta Hájim Kac izraeli turisztikai minisztert, ez újabb lépés a magyar-izraeli turisztikai együttműködés erősítése érdekében – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint a megbeszélésen részt vett Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója is. A találkozó fő témáját a magyar-izraeli turisztikai kapcsolatok további erősítése, a közvetlen légi összeköttetés bővítése és a turisztikai ágazat irányításában alkalmazott jó gyakorlatok megosztása képezte. A két miniszter szándéknyilatkozatot írt alá a kétoldalú turisztikai kapcsolatok fellendítése érdekében.
A találkozó során az izraeli fél számára bemutatásra került a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTDSC).
A magyar turisztikai innovációnak számító NTDSC lehetővé teszi az összes magyarországi szálláshely, vendéglátóegység és turisztikai látványosság anonim forgalmi statisztikáinak megtekintését, amely lehetővé teszi a turisztikai piac valós idejű monitorozását, támogatva az adatvezérelt döntéshozatalt
– írták a közleményben.
Közölték, az izraeli látogatás egyik kiemelt célja a Magyarországról Izraelbe érkező turizmus fellendítése, amelynek érdekében március 18-án Budapesten tájékoztató konferenciát szerveznek a magyar utazási irodák számára.
A magyar-izraeli turisztikai kapcsolatok erősek, Izrael 2024-ben Budapest 6. legnagyobb küldőpiaca, országosan a 11. küldőpiac volt. A tavalyi évben több mint 215 ezer izraeli vendég érkezett Magyarországra, akik összesen 693 ezer éjszakát töltöttek el a hazai szálláshelyeken.
A hazánk iránti erősödő turisztikai érdeklődést jelzi, hogy a vendégek száma 4 százalékkal nőtt 2023-hoz képest.
Az izraeli vendégek összesen közel 21 milliárd forint bevételt generáltak a szálláshelyeken, ami 22,8 százalékkal haladta meg a 2023-as értéket. A hazánkba látogató izraeliek számában újabb fellendülést hozhat a Hévíz/Sármellék – Tel-Aviv és a Debrecen – Tel-Aviv járat indulása, heti két-két járattal, várhatóan évente több mint 10 ezer utassal – írták.
A turizmus a magyar gazdaság egyik húzóágazata, nemzetgazdasági hozzájárulása több mint 12 százalék és mintegy 400 ezer család számára biztosít megélhetést. 2024-ben a hazai turizmus újabb rekordévet zárt, a vendégéjszakák száma 44,2 millió volt, ez 5,8 százalékkal múlta fölül a 2023-as értéket – közölte az NGM.
Kapcsolódó cikkeink
Visit Hungary: mintegy hétszázezren pihentek Magyarországon a tavaszi szünetben
Húsvét után sem enyhült az utazási kedv, így az áprilisi…
Tovább olvasom >NGM: a SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025 első negyedévében, mint tavaly
A SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025…
Tovább olvasom >Erős volt a turizmus első negyedéve – ágazati kitekintő
Bár márciusban 6%-kal elmaradt a turisztikai vendégforgalom a tavalyi szinttől,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az árrésstop kiterjesztésével kapcsolatban szólalt meg Orbán Viktor
A jövő heti kormányülésen dönthetnek az árrésstop kiterjesztéséről a háztartási…
Tovább olvasom >Júniustól tilos energiaitalt eladni 18 éven aluliaknak – így ellenőrzik majd a házhoz szállítást
Egyhangú döntéssel fogadta el a parlament azt a törvénymódosítást, amely…
Tovább olvasom >Komoly tárgyalások zajlanak a vámháború lezárásáról
Csak őszinte szándékkal lehet tárgyalni – így reagált a kínai…
Tovább olvasom >