A magyar gazdaság legnehezebb három hónapja előtt állunk
Rezsinövelés, üzemanyag-változások, a kata átalakítása, aszály – augusztus és október között minden eddiginél durvább inflációs nyomás nehezedik a magyar lakosságra. A kormány ebben az időszakban már nehezebben mutathat csak a külföldre, nem háríthatja el teljesen a felelősséget magáról – írja a Telex.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) mindig elmondja, hogy a hazai infláció elsősorban külföldi eredetű. A kormány pedig rendre háborús inflációról beszél (szerencsére ez is külső ok). Igen ám, de most jön egy olyan kőkemény időszak, amikor az infláció kapcsán a hazai tényezőkről kell majd elsősorban beszélni.
- Például az aszályról, amely még megdobhatja az élelmiszerek amúgy is brutális drágulását, amely szintén „belső” ok, de természetesen nem kormányzati felelősség.
- Vagy a rezsinövelésről, amely egy politikai termék részleges elengedése miatt tesz most rá egy nagy lapáttal a hazai pénzromlásra.
- De az üzemanyag-ársapka szűkítéséről is, amely egy olyan elveszített kormányzati fogadás volt, ahol a kormány arra tett, hogy átmeneti lehet az energiaárak drasztikus áremelkedése.
- Illetve a kata évközi átalakításáról, amely miatt a „piaci szolgáltatások” összefoglaló név alatt összegyűjtött szolgáltatók olyan tehernövekedést élnek át, amelyet biztosan megpróbálnak áthárítani a fogyasztókra.
Sajnos ebből a mixből, a legutóbbi (júliusi) 13,7 százalékos inflációs adatra annyi új elem rakódik rá, hogy az általunk megkérdezett elemzők már 20 százalék feletti inflációt várnak.
Kapcsolódó cikkeink
Fagy sújtotta a hazai gyümölcsösöket – áremelkedéssel és kínálati hiánnyal indul a szezon
Május beköszöntével egyre több szezonális gyümölcs jelenik meg a boltokban…
Tovább olvasom >Törökországban némileg lassult az élelmiszerinfláció áprilisban
Törökországban 2021 decembere óta legalacsonyabbra, 37,86 százalékra lassult az éves…
Tovább olvasom >Az árrésstop kiterjesztésével kapcsolatban szólalt meg Orbán Viktor
A jövő heti kormányülésen dönthetnek az árrésstop kiterjesztéséről a háztartási…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >A Pick Szeged Zrt. nyeresége csökkent, árbevétele nőtt tavaly
A Pick Szeged Zrt. adózott eredménye 2024-ben 6,7 milliárd forint…
Tovább olvasom >