A magyar gazdaság kis mértékben nőtt az első negyedévben
A bruttó hazai termék 2010. első negyedévében 0,1, a naptárhatás kiszűrésével 0,2 %-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez képest 0,9 %-kal bővült – közölte a KSH a felülvizsgált adatokat.
A kiigazítatlan adatok alapján a gazdasági teljesítmény öt negyedéve tartó csökkenése 2010 első negyedévében megállt az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Az árutermelő ágazatok (mezőgazdaság, ipar és építőipar) hozzáadott értéke 3,2 százalékkal emelkedett, ami 0,4 százalékponttal járult hozzá a GDP növekedéséhez.
A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke 0,7 százalékkal csökkent, így 0,1 százalékponttal mérsékelte a GDP változását. A korábbi tendenciát követően mérsékeltebb teljesítménycsökkenés mutatkozott a kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás (-3,8 százalék) területén, összhangban a belső kereslet, azaz a háztartások fogyasztási kiadásainak mérsékeltebb visszaesésével, mely részben az alacsony bázis hatása.
A GDP felhasználási oldalán a háztartások végső fogyasztása 4,2 százalékkal csökkent 2010. I. negyedévében, 3 százalékponttal mérsékelve a GDP változását. A háztartások fogyasztási kiadása továbbra is visszaesést mutatott, 4,7 százalékos mértékben. Az állandó, rendszeres kiadások, mint az élelmiszer vagy a lakhatással kapcsolatos költségek továbbra is az átlagnál kisebb mértékben csökkentek, míg a közlekedésre fordított kiadások az átlagosnál nagyobb mértékben estek vissza.
A szezonálisan kiigazított adatok szerint 2010 I. negyedévében a gazdasági teljesítmény az előző negyedévhez képest 0,9 százalékkal növekedett. Ebből az ipar 2,7 százalékos növekedést, míg a mezőgazdaság 0,3 százalékos, az építőipar pedig 2,7 százalékos mérséklődést mutatott. A szolgáltatások összességében 0,3 százalékkal emelkedtek. A háztartások fogyasztási kiadása 0,8 százalékkal csökkent – közli az mfor.hu.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/uploads/media/2009-05/ksh.jpg)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Júniusban lassult a termelői árak éves csökkenése Németországban
Németországban a termelői árak 1,6 százalékkal csökkentek júniusban az egy…
Tovább olvasom >Erősebb félévet zártak a vidéki szálláshelyek, mint tavaly
A turizmus 2023-ban vett lendülete továbbra is érezteti hatását. A…
Tovább olvasom >Már minden Auchan-áruházban lehet muncholni
Május elejétől már minden Auchanban az eredeti árhoz képest akár…
Tovább olvasom >