A magyar élelmiszerek egyesült államokbeli exportjáról tárgyalt Washingtonban Nagy István agrárminiszter
A magyar víziszárnyasok amerikai exportjáról és a mangalicasonka szállításának lehetőségeiről is tárgyalt az Egyesült Államokban a magyar agrárminiszter kedden.

Megnyílhat az út a magyar termékek előtt Amerikába
Nagy István amerikai látogatásának második napján a tudományos együttműködésekről, az egyetemi képzések akkreditálásáról, kölcsönös elfogadásáról is egyeztetett az Egyesült Államok mezőgazdasági miniszter-helyettesével. Óriási lehetőségnek nevezte a Debreceni Egyetem együttműködését Dél-Dakota állam egyetemével, valamint a magyar Állatorvostudományi Egyetem diplomájának akkreditálását az Egyesült Államokban.
A miniszter az MTI-nek adott nyilatkozatban arról is beszámolt, hogy megállapodás született a regionalizációs szabályozásról zajló egyeztetések felgyorsításáról, amelyek révén megnyílhat az út a magyar termékek előtt Amerikába, valamint az állategészségügyi szabályozásokról is szó esett tárgyalásain.
Nagy István azt is elmondta, hogy találkozott az Egyesült Államok szövetségi agrárminisztereit tömörítő tanács vezetőivel, ami szavai szerint „olyan tapasztalatcserét és szövetségépítést jelent, ami segít hosszútávon megalapozni a magyar agrárium sikerét is”. Emellett tárgyalt a Képviselőház mezőgazdasági bizottságának elnökével is.
A miniszter fontosnak nevezte az összefogást az éghajlatváltozás hatásainak kezelésében. Óvott attól, hogy a mezőgazdaságot nevezzék a klímaváltozás egyértelmű felelősének, ugyanakkor lényegesnek mondta a technológiaváltást, és azt, hogy miként tud hozzájárulni a mezőgazdaság a klímaváltozás negatív hatásainak mérsékléséhez. Példaként hozta, hogy Magyarországon minden idők legnagyobb erdősítési programja zajlik, valamint a legnagyobb technológiai megújulás az állattartásban és feldolgozóiparban. Az éghajlatváltozás kapcsán megállapította, hogy létezik egy humanitárius felelősség abban, hogy azok az államok nagyobb segítségben részesüljenek, amelyeket jobban érint.
Nagy István hétfőn részt vett az amerikai kormány által is szervezett, AIM for Climate éghajlatváltozási konferencián, amelynek résztvevői arra keresték a választ, hogy a mezőgazdaság miként tud felkészülni, alkalmazkodni a változó környezeti feltételekhez, valamint segíteni a klímaváltozás hatásainak leküzdésében, ellensúlyozásában.
A miniszter Washingtonból Indiana államba utazott, az amerikai mezőgazdaság számára kulcsfontosságú szövetségi államba, ahol Indianapolis-ban tárgyal politikai vezetőkkel és az üzleti szféra képviselőivel. Ezt követően Nagy István Chicagoba is ellátogat.
Kapcsolódó cikkeink
KSH: 2,2 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet az I. negyedévben
2025 I. negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 3,6, importja…
Tovább olvasom >Aranykorát élik a magyar-amerikai agrárdiplomáciai kapcsolatok
A magyar-amerikai kétoldalú kapcsolatok egyre csak erősödnek, legyen szó politikáról,…
Tovább olvasom >Távoli, de nyitott kapu: Üzbegisztánban látnak lehetőséget a magyar cégek
Bár földrajzilag és kulturálisan is távoli, Üzbegisztán az egyik legígéretesebb…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >