A magyar cégek optimisták a gazdaság várható alakulásáról
Az európai átlagnál optimistábbak a magyar cégek a gazdaság várható alakulásáról, közel harmaduk belátható időn belül egyáltalán nem számít recesszióra, míg Európai átlagban a cégek 30 százaléka nyilatkozott így – derült ki a követeléskezelő Intrum 29 országra kiterjedő kutatásából.
Az MTI-nek küldött szerdai közlemény szerint az idei Európai fizetési jelentés (EPR – European Payment Report) felmérése 29 országban (az EU tagállamai mellett Norvégiában, Svájcban, Szerbiában és Boszniában), több ezer vállalkozó és cégvezető részvételével készült.
A kutatás szerint az európai országokban jelentős különbségek vannak a gazdaság megítélését illetően. Van, ahol a vállalkozók 87 százaléka úgy érzi, már elindult a recesszió, míg máshol a többség elképzelhetetlennek tart egy újabb válságot.
A nemzetgazdaság állapotának megítélése idén messze Görögországban a legrosszabb: a válaszadók 87 százaléka szerint most is recesszió van, annak ellenére, hogy a görög GDP-növekedés tavaly 1,9 százalékos volt. Görögország után Olaszországban és Boszniában látják a legsötétebben a helyzetet, ezekben az országokban 65, illetve 52 százalék érzékel visszaesést. Ausztriában a többség szerint nemhogy nincs válság, de 65 százalék szerint még csak számítani sem kell rá a közeljövőben. Hasonlóan optimisták a német és az ír vállalatok, ezekben az államokban 62 és 51 százalék egyáltalán nem számít recesszióra.
A kutatás szerint a magyar vállalkozók szintén derűlátók, a tavalyi felméréshez képest jelentősen javult a hangulatuk. Idén csak a válaszadók 7 százaléka vélte azt, hogy Magyarországon visszaesés tapasztalható. A magyar cégek 4 százaléka egy, 11 százaléka kettő, 23 százaléka szerint pedig 3-5 éven belül tart a válságtól, 31 százalék pedig belátható időn belül egyáltalán nem számít recesszióra.
Hasonló eredmények láthatók a többi visegrádi országban is: a növekedés érzete Lengyelországban a legerősebb, utánuk következik Magyarország, majd Szlovákia. Csehország azonban kissé kilóg a V4-ek közül: itt csak 9 százalék nevezhető optimistának, a nagy többség szerint legfeljebb öt éven belül a gazdaság zsugorodásával kell számolni. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Intrum: próbatétel elé állíthatja a magyar vállalatokat az EU AI Act
Az Európai Unió új, 2025 augusztusában hatályba lépő Mesterséges Intelligencia…
Tovább olvasom >Bizonytalanság övezi a fellendülni látszó gazdasági környezetet Magyarországon
Az elmúlt évek lassulása és a volatilis gazdasági környezet rajta…
Tovább olvasom >Veszélyes lehet az antiinflációs intézkedések lazítása, a lakosság fizetőképessége a tét
Az idei első negyedévben a csökkenő inflációnak köszönhetően javult a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >