A magyar bort és borászokat ünneplik Egerben
A magyar borászok tele vannak újításokkal, miközben tisztelik a hagyományaikat és féltő szeretettel óvják a szakmai titkaikat – jelentette ki Nagy István agrárminiszter az Egri Bor Ünnepén, csütörtökön.

Külön nemzeti bormarketing programot indítottak
A tárcavezető arra emlékeztetett, a szőlő és a bor emberi civilizációt alakító hatása, kulturális jelentősége, és mint a művészetek mindig újító ihletője több évezredes hagyományban gyökerezik. A bor története az emberiség története, teremtett világunk története, amely számos hagyomány részévé vált, vagy éppen maga teremtett tradíciót. Hozzátette, az Egri Bor Ünnepe az itt élők szorgalmára, kitartó munkájára, szakértelmére hívja fel a figyelmet, amely megajándékoz bennünket híres szőlőivel és kitűnő boraival. Kifejtette, az egri bornak és az Egri Bikavérnek kitüntetett helye van a szívünkben. A rendezvénnyel pedig a sok évszázados szőlő- és borkultúrával rendelkező várost és a vidéket ünnepeljük, amelynek históriája, gazdasági és kulturális élete összeforrt a borral – hangsúlyozta.
A miniszter elmondta, a kormány továbbra is kiemelt területként kezeli a szőlő- és borágazatot. Az uniós támogatási források biztosítottak a tavaly elfogadott Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv keretében. Emellett csökkentik a szőlő-bor ágazat adminisztrációs terheit. A Vidékfejlesztési Programból 1,8 milliárd forintot különítettünk el a magyar bor promóciójának támogatására. Továbbá külön nemzeti bormarketing programot indítottak, amelyre történelmi nagyságrendű forrást, évi 3 milliárd forintot biztosítanak – fejtette ki a tárcavezető.
Kapcsolódó cikkeink
A Lidl Magyarország 2025-ben is kiemelkedő sikereket ért el a hazai borágazat támogatásában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Éttermet nyitott az egri borvidék legnagyobb borászata
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: támogatásokkal erősíti a kormány a juh- és bárányhús ágazat versenyképességét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Aldi, Auchan, Lidl, PENNY, SPAR, Tesco: 2024-ben több mint 710 milliárdot fizettek be a költségvetésbe, miközben veszteséggel zártak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >OKSZ: Nem tud lépést tartani a reálkereset növekedési ütemével a lakossági fogyasztás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,8, az előző havit 0,4 százalékkal haladta meg februárban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

