A magyar beszállítói kört is kedvezően érintheti a Samsung legújabb beruházása
A Samsung legújabb beruházása Gödön a magyar beszállítók számára is kedvező lehet, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) 117 vállalatot azonosított be és ajánlott a befektetőknek, ebből 11 kapott magas besorolást, így jó eséllyel a gödi gyár beszállítója lehet, és hét vállalattal már folynak az egyeztetések – mondta a HIPA elnöke az M1 aktuális csatornán kedden.
Ésik Róbert kifejtette: a befektetési ügynökség minősített beszállítói adatbázisából kiválasztja azon cégeket, amelyek megbízható minőségben, nagy mennyiségben képesek a komplexebb termékek – így például az elektromos autók akkumulátorainak – gyártásához szükséges egyéb termékeket előállítani. A HIPA dolga összehozni ilyenkor a keresletet és a kínálatot – tette hozzá.
Az elnök szerint további munkahely-teremtési lehetőség, hogy egy komplex gyár Magyarországra érkezésekor, lesz három-négy nemzetközi beszállítója, amelyek a gyárral együtt az országba jönnek, ezért a HIPA igyekszik számukra is a megfelelő konstrukciókat kidolgozni.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden jelentette be, hogy a Samsung az európai piacra szánt elektromos autók akkumulátorainak gyártásába kezd Gödön, a mintegy százmilliárd forintos beruházás keretében 600 új munkahely jön létre. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Társ az AI-támogatott életmódban: a Samsung bemutatja ökoszisztémájának előnyeit a CES 2026-on
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Samsung mosógépei karbonlábnyom-csökkentési minősítést kaptak a DUCD előírása alapján
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem várnak a holnapra: 50 diákcsapat, akik már ma alakítják a jövőt a Samsunggal és az EdisonKids-dzel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az EU-Mercosur megállapodás ellen tiltakozó gazdák akadályozzák több autópálya forgalmát Belgiumban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Innovatív magkezelési megoldást fejlesztenek a Szegedi Tudományegyetemen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több ezer gazda tüntetett Varsóban a Mercosur-megállapodás ellen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

