A Magyar Bankszövetség elnöke üdvözli a bankadó csökkentését
Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke üdvözli a bankadó lehetséges csökkentéséről szóló bejelentést – közölte a bankszövetség az MTI megkeresésére hétfőn.
Kiemelte: mivel ezt az adótételt eredetileg „krízisadóként” vezette be a kormány, így fenntartása a válságból való kilábalást követően már hátráltatja az egészséges piaci mechanizmusokat.
Emlékeztetett arra: a Magyar Bankszövetség tárgyalásokat folytat a témában a Nemzetgazdasági Minisztériummal, és remélik, hogy minél hamarabb a konkrét számok és ütemezés tekintetében is megszületik a végleges megállapodás a bankadó fokozatos kivezetéséről, illetve az európai uniós országok átlagos szintjére való csökkentéséről.
Kiemelte: a bankadó fokozatos kivezetésével a hazai bankrendszer egyre jobban el tudja majd látni azt a nélkülözhetetlen szerepét, amellyel serkenti a vállalatok és háztartások finanszírozásán keresztül a magyar gazdaság növekedését.
Rámutatott: „az EBRD tulajdonosként való megjelenése Magyarországon jelzi, hogy a magyar bankrendszer egészséges, s további fejlődési pálya előtt áll. Emellett üdvözölni kell minden olyan piaci eseményt, amely elősegíti a bankrendszer kiszámíthatóságát, stabilitását, s hozzájárul a pénzintézetekkel szembeni bizalom erősödéséhez.”
A magyar állam és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) tulajdonrészt szerez az Erste Bank Hungary Zrt.-ben – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, a megállapodás aláírását követően a Parlamentben. A miniszterelnök bejelentette azt is, hogy a megállapodás értelmében a kormány 2016-2017-ben jelentősen csökkenti a bankadót, és az adónem mérséklését 2018-2019-ben is folytatja. Kérdésre válaszolva arról is beszámolt, hogy a bankadó 2016-ban 60 milliárd forinttal csökken, alacsonyabb lesz az adókulcs, illetve változik az adó kiszámításának alapja is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Médiaunió: Érzelmi manipulációval csalnak ki milliókat – már Magyarországon is
Egy online kapcsolat, ami szinte túl tökéletes. Egy befektetési lehetőség,…
Tovább olvasom >A fogyasztás húzza a gazdaságot
Az Egyensúly Intézet friss előrejelzése szerint a magyar gazdaság idei…
Tovább olvasom >Magyarország újabb lépést tett a türk élelmiszer-export felé
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) teljes jogú tagja lett…
Tovább olvasom >További cikkeink
Tiltakoznak a visszaváltási díj csökkentése miatt a kereskedők
Az Országos Kereskedelmi Szövetség megdöbbenéssel értesült arról, hogy a MOHU…
Tovább olvasom >Az Európai Bizottság elfogadta a kkv-k önkéntes fenntarthatósági jelentéstételére vonatkozó ajánlást
A VSME (Voluntary Sustainability Reporting Standard for non-listed Micro, Small…
Tovább olvasom >Az elmúlt napokban látott gyengülés ellenére a forint büszke lehet az idei teljesítményére
A múlt péntek óta a forint szerepelt a legrosszabbul a…
Tovább olvasom >