A magyar agrárium jövője az agrárszakképzésben van
A gazdálkodás nem csupán egy munka, hanem egy életforma – jelentette ki Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese, a 30. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazdasági Napok keretén belül megrendezett Agrárszakképző Intézmények III. Országos Gazdászversenyén, Hódmezővásárhelyen.
Az államtitkár kihangsúlyozta, hogy amikor az új szakképzési törvény elfogadásra került, már akkor is egyértelmű volt, hogy az agráriumban mennyire fontos a jól felkészült, szakmailag és gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező fiatal, akik a jelenlegi gazdáktól átveszik majd azt a stafétabotot, amire szüksége van ennek az országnak.
Farkas Sándor felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt 30-40 évben gyors fejlődésen ment át az oktatás
Régen még papír alapon dolgoztak és tanultak a gazdák, ma pedig már a digitalizáció minden formáját használják. Ezért is szükséges az, hogy a mostani tanulók minél felkészültebbek legyenek. Fontos, hogy ez nem csak egy szakma, ez egy életforma, mert aki ezt a szakmát érti nagyon sok mindenhez ért, például a számítástechnikához, a talajműveléshez, a kémiához, a biológiához, lesznek gazdasági és műszaki ismeretei – tette hozzá az államtitkár. Kiemelte, hogy a mostani gazdászverseny résztvevői 10-20 év múlva lesznek azok, akik az agráriumban előállítják azt az egészséges és biztonságos élelmiszert, amelyre majd az akkori kornak szüksége lesz, és remélhetőleg nem csak a magyarok asztalára, hanem a világ számtalan országába eljutnak majd az export termékek. Ti lesztek azok, akik a legújabb technikákat, technológiákat fogjátok alkalmazni a gyakorlatban – jelentette ki.
A 30. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazdasági Napok kertén belül, idén, a Magyar Állattenyésztők Szövetsége kapta az Agárminisztérium miniszteri nagydíját, melyet Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese adott át.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Tovább erősítjük az agrárkapcsolatainkat Franciaországgal
Franciaország fontos szövetségese hazánknak a Közös Agrárpolitika megerősítése és a…
Tovább olvasom >A kukorica termelői ára 30 százalékkal magasabb a tavalyinál
A Tallage tájékoztatása szerint az USA-ban megtermelt kukorica azonnali kiviteli…
Tovább olvasom >Új finanszírozási lehetőségek szolgálják az agrárvállalkozásokat
Új finanszírozási lehetőségek szolgálják az agrárvállalkozásokat, hogy megőrizhessék a versenyképességüket…
Tovább olvasom >További cikkeink
Mere Magyarországon: árlista már van, bolt még nincs
A Mere orosz kiskereskedelmi lánc hivatalosan még nem nyitott boltot…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: a GDP-adatok mellett az emberek életét befolyásoló mutatók is kedvezően alakultak
A bruttó hazai terméken (GDP) túl emberi életek vannak, az…
Tovább olvasom >A GDP 2 százalékkal növekedhet 2025-ben
A jelenlegi kilátások szerint 2025-ben 2,3-2,4 százalék körüli GDP-bővüléssel lehet…
Tovább olvasom >