A Liszt Ferenc repülőtéren februárban több mint 620 ezer utas fordult meg
A budapesti Liszt Ferenc repülőtéren februárban 620 199 utas fordult meg, ami több mint a tízszeres növekedés az előző év azonos időszakához képest – közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport pénteken az MTI-vel.

Megtízszereződött éves alapon a Liszt Ferenc reptér utasforgalma februárban
Hozzátették, hogy a repülőtér utasforgalma a járvány előtti, 2019-es szintnek még mindig csak a 64 százalékát teszi ki, azonban arra számítanak, hogy a nyáron már a 80 százalékát is elérheti.
A Budapestről közvetlenül elérhető célállomások száma februárban 104-re emelkedett, a magyar fővárosból 37 országba lehet repülni, 30 légitársaság kínálatában. Az év második hónapjában a legnépszerűbb úti célok között szerepel Dubai, valamint az európai nagyvárosok: London, Párizs, Amszterdam, Barcelona.
A légi áruszállítás továbbra is stabilan teljesít: februárban ismét 15 ezer tonna felett volt a BUD Cargo Cityben kezelt áru mennyisége. Ezzel az elmúlt 12 hónap volumene átlépte a 190 000 tonnát.
A közlemény emlékeztet arra, hogy március 7-ével kezdődően a kormány eltörölt minden, Magyarországra vonatkozó beutazási korlátozást. Ezáltal 24 hónap után a járványügyi ellenőrzés megszűnt, légi úton minden utas oltási és gyógyultsági igazolás, valamint negatív PCR-teszt nélkül léphet Magyarország területére.
Ezzel egyidőben megszűnt a kötelező maszkviselés az utasforgalmi területeken, azonban a folyamatos kézfertőtlenítés és a biztonsági távolság megtartása továbbra is javasolt.
A légitársaságok többsége továbbra is előírja a repülőgépek fedélzetén a maszkviselést, ezért az utasoknak célszerű maguknál maszkot tartani – tették hozzá.
A Budapest Airport az enyhítések ellenére továbbra is arra kéri az utasokat, hogy amelyik légitársaságnál lehetséges, részesítsék előnyben az online utasfelvételt és az önkiszolgáló poggyászfeladó rendszert, valamint a célállomásra vonatkozó belépési feltételekről és érvényben lévő járványügyi intézkedésekről előzetesen tájékozódjanak a Konzuli Szolgálat weboldalán.
Kiemelték, hogy az ukrajnai és oroszországi járatok továbbra sem közlekednek, azonban az Ukrajnában zajló háború a többi célállomásra közlekedő járatot nem érinti. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Ötödik állomásához érkezett Regölyön a Market Építő Zrt. ROM Vándor örökségmentő programja: átadták a Somolyi templomromot
Átadták a Market Építő Zrt. ROM Vándor programjának keretében helyreállított…
Tovább olvasom >KSH: júniusban a vendégek száma 4,4, a vendégéjszakáké 5,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
2025 júniusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken közel…
Tovább olvasom >Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10…
Tovább olvasom >További cikkeink
A irodai szemeteskosarak apoteózisa – A nap videója
Láttunk már olyan automata szemeteseket – bár nem ilyen szellemes…
Tovább olvasom >Ha egy ajtó bezárul, valahol kinyílik egy másik – A nap képe
Idén ezt a fotót választottuk az évi egyetlen nem FMCG-kapcsolatú…
Tovább olvasom >