A liszt árának emelkedése és a kiskereskedői árrés egyaránt sújtja a pékeket

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 07. 22. 00:01

Nem kell a pékeknek a magyar liszt, ha túl drága, inkább vesznek külföldi, olcsóbb lisztet. Azt fontolgatják, hogy a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordulnak, mert gyanús, hogy csaknem az összes molnár egységesen, egy időben akar lisztárat emelni.

Akár az uniós piacról is hajlandóak a magyar pékek lisztet venni, ha az olcsóbb, mint a magyar. A hazai molnárok ugyanis már múlt héten bejelentették, hogy kilónként 10-12 forinttal emelik áraikat. A gabonafeldolgozók a búza árának emelkedésére hivatkoznak. A pékek viszont úgy vélik, hogy gyanús a gabonafeldolgozók áremelése. Nagyjából egy időben és nagyjából egyforma mértékű áremelést jelentettek be, ami akár összehangolt akció is lehet. Ezért az sem elképzelhetetlen, hogy a Magyar Pékszövetség (MP) a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordul vizsgálatot remélve – nyilatkozta az agromonitor.hu-nak Varga László, a pékszövetség elnöke.
Az MP tegnapi elnökségi ülésén döntött arról, hogy mától megkezdi az Európai Unión belüli, olcsóbb lisztbeszerzési források felderítését a környező országokban. A szervezet ezzel akarja letörni a malmok indokolatlannak tartott lisztáremelési törekvéseit, melynek szerintük semmi alapjuk nincs, mert a raktárakban még ókészletek vannak, miközben az idei búzatermés mennyiségben háromszorosan meghaladja a belföldi igényeket és a jó minőségű termények aránya is eléri a szükséges mértéket.
A malmok tervezett áremelése különösen nehéz helyzetbe hozná a pékeket, mert a kiskereskedelmi élelmiszerláncok nem fogadnák el a sütőipari árnöveléseket. Ráadásul további iparági pozícióromlást okoz, hogy a kiskereskedők a pékek rovására a korábbi 12-16 százalékról mára 20 százalékra növelték nettó árrésüket a sütőipari termékekben – írja a szabadfold.hu.




Kapcsolódó cikkeink