A Lidl nyolcadik alkalommal is meghirdette Telitálka kampányát
A Lidl Magyarország nyolcadik alkalommal is meghirdette Telitálka kampányát, melynek eredményeképp az áruházlánc, vásárlói közreműködésével, összesen 10 tonna állateledellel támogatja a NOÉ Állatotthon Alapítványt és a REX Kutyaotthon Alapítványt.

A nyolcadik akció
A 2021. október végén lezárult játékhoz csatlakozó kisállat-tulajdonosok és szuperhős kiskedvenceik közreműködésével a Lidl Magyarország a NOÉ Állatotthon Alapítványt és a REX Kutyaotthon Alapítványt 10 tonna állateledellel támogatja összesen több mint 4 millió forint értékben. A kampány célja egyúttal az is, hogy felhívja a figyelmet arra, az állattartás egyben felelősségvállalás is, s azt komolyan kell venni.
„Idén nyolcadik alkalommal hívtuk életre Telitálka programunkat, mely jól mutatja elkötelezettségünket a felelős állattartás iránt. Fontosnak tartjuk, hogy a menhelyen élő állatok is a lehető legjobb gondoskodásban részesülhessenek, és megkaphassák a nekik járó figyelmet és szeretet. Vásárlóink bevonásával ebben szeretnénk segíteni a menhelyeket, azzal, hogy ezeknek a nehéz sorsú kutyáknak és cicáknak a táplálásához minőségi állateledelt biztosítunk”
– emelte ki Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője.
Az áruházlánc társadalmi felelősségvállalási tevékenységének részeként – a hátrányos helyzetű gyermekek és családtagjaik megsegítése mellett – kiemelten kezeli a nehéz sorsú állatok támogatását. A vállalat évek óta ezzel a céllal hirdeti meg Telitálka kampányát, melyben ezúttal állati szuperhősöket kerestek, s arra kérték a gazdikat, hogy a mókás fényképek beküldésekor kedvenceik szuperképességét is mutassák be. A beérkezett fotók arról árulkodnak, hogy a kiskedvencek körében számtalan igazi szuperhős rejtőzködik, akik tetteikkel most nem csak gazdáik mindennapjait tették szebbé, de hozzájárultak, hogy nehéz sorsú társaikról megfelelően gondoskodhassanak a menhelyeken.
Kapcsolódó cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >700 rászorulónak segített a Lidl Magyarország élelmiszermentő programja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Lidl folytatja az UEFA Európa-ligával és az UEFA Konferencia-ligával való partnerségét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ízutazás az Auchanban: 13 nemzet konyhájával várják a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rendkívüli roham az Aldinál: már az első napon 290 ezer ruhát vittek haza a vásárlók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >