A Lidl idén 12. alkalommal szervezte meg Telitálka kampányát
A Lidl Magyarország idén 12. alkalommal szervezte meg Telitálka kampányát, hogy felhívja a figyelmet a felelős állattartás fontosságára és minőségi állateledellel hozzájáruljon a menhelyi kisállatok ellátásához. Az áruházlánc vásárlói segítségével idén több mint kilenc tonna, mintegy ötmillió forint értékű állateledellel támogatja a NOÉ Állatotthon és a REX Kutyaotthon Alapítványokat.

a játékban résztvevők között Lidl vásárlási utalványokat sorsoltak ki
Hazánk piacvezető kiskereskedelmi áruházlánca elkötelezett a társadalmi ügyek, így többek között az elesett sorsú állatok támogatása mellett is. Ennek kapcsán hívta életre 2016-ban a Telitálka elnevezésű adománygyűjtő kampányát, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel segíthessen a nehéz sorsú állatokon. A vállalat legfőbb missziója, hogy a felelős állattartásról szórakoztató és interaktív formában edukálja az embereket.
A kezdeményezést ezúttal a Társállatok Világnapja alkalmából indította a diszkontlánc hivatalos Facebook oldalán. A platformra olyan, a felelős állattartással kapcsolatos kérdések kerültek ki, amelyekre kommentekben tudtak az érdeklődők válaszolni, és minden helyes válasz 500 vagy 1000 forint értékű virtuális állateledel-adományt ért.
„Az évről évre megújuló Telitálka kezdeményezésünk társadalmi felelősségvállalási programunk fontos eleme, amit jól mutat az is, hogy idén immár tizenkettedik alkalommal szerveztünk meg. Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy ezúttal is számíthattunk social media oldalunk követőire, ami megmutatja, hogy az állatokról való felelős gondoskodás mindannyiunk szívügye. Vásárlóink közreműködésével pedig több mint kilenc tonna állateledellel támogathatjuk a NOÉ Állatotthon és a REX Kutyaotthon nehéz sorsú lakóit”
– nyilatkozta Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője.
A jó ügy támogatása mellett a játékban résztvevők között Lidl vásárlási utalványokat sorsoltak ki. Aki esetleg ezúttal lemaradt volna a kampányról, annak érdemes figyelnie az áruházlánc híreit, illetve közösségi média oldalait is, hiszen a Telitálka kampány várhatóan ősszel folytatódik.
Kapcsolódó cikkeink
Lidl-munkavállalók Magyar Kereskedelemért Nagydíjat kaptak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 10 tonna állateledel gyűlt össze a Lidl jóvoltából
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kolbászok, szalámik, taktikák
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Költési trendek az ünnepi szezonban: a megfizethető ajándékok, az élmények és a prémium élelmiszerek kerülnek előtérbe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Meglepő fordulat az eMAG-on: idén karácsonyra többen rendelnek részletre PC-t, mint hűtőszekrényt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Egyetlen nap kellett, hogy a vegánok ne tűnjenek többé hippiknek – ilyen volt a Vegan Summit Budapest
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

